Zsoltárok könyve, 9
1. (A karvezetõnek, oboára és hárfára - Dávid zsoltára.)
2. Szívem mélyébõl dicsõítlek, Uram, hirdetem nagy tetteidet.
3. Ujjongok és benned van örömöm, s magasztalom neved, ó Fölséges.
4. Mert ellenségeim meghátráltak, elestek és eltûntek színed elõtt.
5. Magadévá tetted igazságomat és ügyemet, mint igazságos bíró ültél trónodra.
6. A népeket megfenyítetted, a gonoszokat megsemmisítetted, s örökre eltörölted a nevüket.
7. Eltûnt az ellenség, végleg megsemmisült, feldúltad városait, még emlékük sem maradt. De lám,
8. az Úr mindörökké trónol, bírói széke ítéletre készen áll.
9. Igazságosan ítéli meg a földkerekséget, a népek fölött törvény szerint tart ítéletet.
10. Az elnyomottnak az Úr lesz menedéke, a szükség napjaiban egyetlen mentsége.
11. Akik ismerik nevedet, reménykednek benned, Uram, soha nem hagyod el a téged keresõket,
12. Dicsõítsétek az Urat, aki Sionban lakik, hirdessétek nagy tetteit a népek között!
13. Mert mint a vér bosszulója gondolt rájuk, nem feledkezett el a szegények sóhajáról.
14. Könyörülj rajtam, Uram, lásd meg szorultságom, a halál kapujából szabadíts ki engem!
15. Hadd hirdessem dicsõségedet Sion leányának kapuiban, és örüljek, hogy megsegítettél!
16. A népek a maguk ásta verembe estek, s a hálóba, amelyet vetettek, az õ lábuk botlott.
17. Az Úr hírt adott magáról az ítéleten, s a gonoszt önkeze mûvével kötötte meg.
18. Tûnjenek el a holtak világába az álnokok, s mind a népek, amelyek elfelejtik Istent!
19. De õ nem feledkezik meg soha a szegényrõl, s aki bajban is remél, nem csalódik soha.
20. Kelj fel, Uram, nehogy elbízza magát az ember, szólítsd ítéletre a népeket magad elé!
21. Uram, töltsd el õket rettegéssel, tudják meg a népek, hogy õk is csak emberek!