Encontrados 2741 resultados para: Mert
Nebukadnezár ekkor így szólt: "Áldott legyen Sadrak, Mesak és Abednegó Istene, mert elküldte angyalát, és megmentette szolgáit, akik benne bíztak. Inkább megszegték a király parancsát, veszélynek tették ki testüket, semhogy Istenükön kívül más istent tiszteljenek és imádjanak. (Dániel könyve 3, 95)
Ez az az álom, amelyet én, Nebukadnezár király, láttam. Nos, Béltsacár, fejtsd meg a jelentését, mert királyságom összes bölcsei sem tudták nekem megfejteni. Csak te vagy rá képes, mert benned a szent Isten lelke van. (Dániel könyve 4, 15)
Ekkor Dániel, akit Béltsacárnak is neveztek, egy órára mozdulatlanságba dermedt, mert gondolatai annyira megrémítették. De a király figyelmeztette: "Béltsacár, ne rémítsen meg az álom és jelentése!" Béltsacár ezt a feleletet adta: "Uram, bárcsak gyûlölõidnek szólna ez az álom, és ellenségeidnek a jelentése. (Dániel könyve 4, 16)
Ezért én, Nebukadnezár, áldom, magasztalom és dicsõítem az Ég Királyát, mert minden tette igaz és útjai igazságosak; s akik kevélyen járnak-kelnek, azokat meg tudja alázni. (Dániel könyve 4, 34)
Ez a Dániel kiválóbbnak bizonyult a fõfelügyelõknél és a satrapáknál, mert nagyszerû tehetsége volt. Ezért a királynak az volt a szándéka, hogy egész birodalma fölé rendeli. (Dániel könyve 6, 4)
Ám a felügyelõk és a satrapák arra törekedtek, hogy állami szempontból valami vétséget találjanak Dánielben, amit felhozhatnának ellene. De nem tudtak semmiféle ürügyet vagy vádat találni ellene, mert olyan hûséges volt; nem lehetett benne hibát vagy vétséget lelni. (Dániel könyve 6, 5)
Istenem elküldte angyalát, és bezárta az oroszlánok száját. Nem engedte, hogy ártsanak nekem, mert ártatlannak talált. De ellened se követtem el vétséget, ó király!" (Dániel könyve 6, 23)
A király nagyon megörült s megparancsolta, hogy Dánielt húzzák ki a barlangból. Amikor Dánielt kihúzták a barlangból, semmiféle sérülés nem volt rajta, mert bízott Istenében. (Dániel könyve 6, 24)
Rendeletet bocsátottam ki, hogy birodalmam egész területén rettegjétek és féljétek Dániel Istenét. Mert õ az élõ Isten, aki örökké megmarad. Királyságának nem lesz vége, és uralma örökké tart. (Dániel könyve 6, 27)
Az estérõl és a reggelrõl szóló látomás: való igazság. Mégis, õrizd meg a látomás titkát, mert hosszú évekre szól." (Dániel könyve 8, 26)
Én, Dániel, napokon keresztül betegen feküdtem, de aztán fölkeltem, és továbbra is elláttam feladataimat a király szolgálatában. A látomásról azonban hallgattam, mert nem volt, aki felvilágosítást tudott volna adni. (Dániel könyve 8, 27)
Uram, pirul az arcunk, a királyainké, fejedelmeinké és atyáinké, mert vétkeztünk ellened. (Dániel könyve 9, 8)