1. Ekkor Azarjára, Obed fiára leszállt az Úr lelke.

2. Kiment Aza elé, és azt mondta neki: "Hallgass meg, Aza, egész Júda és Benjamin! Az Úr veletek van, mert ti is vele voltatok. Ha keresitek, megtaláljátok, de ha elhagyjátok, õ is elhagy benneteket.

3. Sok-sok nap jön Izraelre, amikor igaz Isten nélkül, oktató pap nélkül és törvény nélkül lesznek.

4. De ha nyomorúságukban visszatérnek az Úrhoz, Izrael Istenéhez, és keresik, akkor meg fogják találni.

5. De azokban az idõkben nem lesz békesség a ki- s bejáróknak, sõt nagy félelem száll a világ összes lakóira.

6. Ugyanis nemzet nemzet ellen fog harcolni, és város város ellen, mert az Isten mindenféle nyomorúsággal fogja sanyargatni õket.

7. Ti azonban legyetek erõsek, ne lankadjon kezetek, mert meglesz munkátok jutalma."

8. Amikor Aza meghallotta ezeket a szavakat, vagyis Obed fiának, Azarja prófétának jövendölését, felbuzdult, és eltávolította a bálványokat Júda és Benjamin egész földjérõl, sõt még azokból a városokból is, amelyeket Efraim hegységében elfoglalt. Azután megújította az Úr oltárát, amely az Úr elõcsarnoka elõtt volt.

9. Majd egybegyûjtötte egész Júdát és Benjamint, valamint a köztük lakó, Efraimból, Manasszéból és Simeonból való jövevényeket. Sokan menekültek ugyanis hozzá, mert látták, hogy vele van az Úr, az õ Istene.

10. Aza uralkodásának 15. esztendejében, a harmadik hónapban jöttek össze Jeruzsálembe.

11. Azon a napon hétszáz szarvasmarhát és hétezer juhot mutattak be az Úrnak véresáldozatul abból a zsákmányból, amelyet magukkal hoztak.

12. Azután szövetségre léptek, hogy az Urat, atyáik Istenét fogják követni szívük és lelkük mélyébõl.

13. Halállal bûnhõdik mindenki, aki nem követi az Urat, Izrael Istenét, akár kicsi, akár nagy, férfi vagy nõ.

14. Esküt is tettek az Úrnak emelt hangon, ujjongás, trombitaszó és harsonazengés közepette.

15. Egész Júda örült az eskütételnek, mert egész szívükbõl esküdtek. Teljes jóakarattal keresték, azért meg is találták, az Úr pedig békét adott nekik minden tájon.

16. Sõt, Aza király Maachát, az édesanyját is megfosztotta a királynéi méltóságtól, mert Aserának szobrot készíttetett. Aza összetörette a bálványt és szétzúzva elégette a Kidron völgyében.

17. A magaslatokat ugyan nem távolította el, de azért szíve tökéletes volt egész életében.

18. Amit atyja, meg maga is az Úrnak szentelt: az aranyat, ezüstöt és az edényeket, bevitette az Isten házába.

19. Aza uralkodásának 35. esztendejéig nem volt háború.



Livros sugeridos


“Um dia você verá surgir o infalível triunfo da justiça Divina sobre a injustiça humana”. São Padre Pio de Pietrelcina

Newsletter

Receba as novidades, artigos e noticias deste portal.