1. 480 évvel azután, hogy Izrael fiai kivonultak Egyiptomból, Salamonnak Izrael fölötti uralkodása 4. esztendejében történt, a második hónapban, azaz Ziv hónapjában - akkor épített templomot az Úrnak.

2. A templom, amelyet Salamon király az Úrnak épített, 60 könyök hosszú, 20 könyök széles és 25 könyök magas volt.

3. A szentély elõtti csarnoknak a hossza 20 könyököt tett ki, annyit, mint a templom szélessége, a szélessége pedig 10 könyököt, a templom hosszanti irányában.

4. A templomra ablakot is tétetett, kerettel és ráccsal.

5. A templom falához szárnyat csatolt, a szentély és a szentek szentje köré, aztán melléképületeket emelt körös-körül.

6. Az alsó szint 5 könyök széles volt, a középsõ 6 könyök széles, a harmadik 7 könyök széles; a templom külsejét ugyanis lépcsõzetesen képezte ki, hogy a (gerendáknak) ne kelljen a templom falaiba mélyedést vágni.

7. [A templom építésekor olyan köveket használtak, amelyeket a kõbányában egészen készre faragtak; kalapács és vésõ nem hallatszott a templom építésekor, sem semmiféle vasszerszám.]

8. A (környezõ épületrész) alsó szintjének bejárata a templom jobb oldalán volt, és csigalépcsõn lehetett a középsõ szintre és a középsõrõl a harmadik szintre feljutni.

9. Így építette a templomot és be is fejezte. Aztán cédrusfával fedte be a templomot.

10. A szárnyat az egész templomhoz 5 könyök magasra építette (minden szintet annyira), és cédrusgerendákkal csatolta a házhoz.

11. Az Úr akkor szózatot intézett Salamonhoz:

12. "A házra nézve, amelyet építesz... Ha törvényeim szerint élsz, teljesíted kívánságaimat és szem elõtt tartod parancsaimat, hozzájuk igazodván, akkor valóra váltom általad ígéretemet, amit atyádnak, Dávidnak tettem:

13. Izrael fiai közt fogok lakni, és nem hagyom el népemet, Izraelt."

14. Így építette Salamon a templomot és be is fejezte.

15. Belül a falakat cédrusfa burkolattal látta el, a templom aljától egészen a tetõ gerendáiig beburkolta õket belül fával, a templom padlóját meg ciprusdeszkákból rakta ki.

16. A templom hátsó oldalát is beburkolta cédrusfával 20 könyöknyire a földtõl a gerendáig, aztán elválasztotta a templomot a hátulsó résztõl, a szentek szentjétõl.

17. Maga a templom, vagyis a hátulsó rész elõtti fõ térség 40 könyököt tett ki.

18. Belül tehát cédrusfából volt a templom, faragott gyümölcs- és virágfüzérekkel ékesítve. Csupa cédrusfa volt az egész. Követ sehol sem lehetett látni.

19. A templomon belül a hátulsó részt úgy rendezte be, hogy oda vihesse az Úr szövetségének ládáját.

20. A hátulsó rész 20 könyök hosszú, 20 könyök széles és 20 könyök magas volt, s bevonta vert arannyal. Aztán oltárt emelt

21. a hátulsó rész elé cédrusfából és azt is bevonta arannyal.

22. Az egész templomot bevonta arannyal, az egész épületet, mindenestül.

23. Azután a hátulsó részbe csináltatott olajfából két kerubot. 10 könyök magasak voltak.

24. A kerub egyik szárnya 5 könyöknyi volt, és 5 könyöknyi volt a kerub másik szárnya is, így szárnyai egyik végétõl a másikig 10 könyöknyit tettek ki.

25. 10 könyöknyi volt a másik kerub is. Mindkét kerub egyforma nagy volt és egyforma alakú is.

26. Az egyik kerub magassága 10 könyök volt és ugyanannyi a másik kerubé is.

27. A kerubokat a templom legbelsõ részébe állította; úgy terjesztették ki szárnyaikat, hogy az egyik (kerub) egyik szárnya az egyik falhoz ért, a másik kerub másik szárnya meg a másik falhoz. A térség közepén is összeértek szárnyaik.

28. S a kerubokat is bearanyozta.

29. Aztán a templom falait körbe kidíszítette faragott kerubokkal, pálmákkal és virágfüzérekkel, kívül és belül egyaránt.

30. Még a templom padlóját is beborította arannyal, kívül is, belül is.

31. A hátsó rész kapujának félfáját olajfából készíttette, ötszögûre faragott ászokfából,

32. az ajtószárnyakat is olajfából. Kerub-, pálma- és virágfüzérmintákat vésetett rá és arannyal vonatta be, mégpedig a kerubokat és a pálmákat aranyoztatta be.

33. A szentély bejáratát szintén olajfa ajtófélfákkal látta el, ezek formája azonban négyszögletes volt.

34. A két ajtószárnynak is két forgatható lapja volt, és a másik ajtószárnynak is két forgatható lapja.

35. Kerubokat, pálmákat és virágfüzéreket faragtatott rájuk, aztán bevonatta õket arannyal, pontosan a faragásnak megfelelõen.

36. Majd a fallal övezett belsõ elõudvart építette meg három sor faragott kõbõl és egy sor cédrusgerendából. AZ ÉPÍTKEZÉS IDEJE

37. A 4. esztendõben, Ziv hónapjában rakták le az Úr templomának alapjait.

38. A 11. esztendõben, Bul hónapban - ez a nyolcadik hónap - elkészült a templom minden része, s minden, ami csak hozzá tartozott. Hét évig építették.



Livros sugeridos


“Agradeça sempre ao Pai eterno por sua infinita misericórdia”. São Padre Pio de Pietrelcina

Newsletter

Receba as novidades, artigos e noticias deste portal.