1. Jób válaszolt az Úrnak, s így szólt:

2. Most már tudom, hogy akármit megtehetsz, nincs gondolat, amely neked lehetetlen.

3. Én borítottam tervedet homályba, olyan szavakkal, amelyekbõl hiányzik a tudás.

4. [Hallgass meg hát, kérlek! Beszélni szeretnék! Kérdezni akarlak, világosíts fel!]

5. Azelõtt csak hírbõl hallottam felõled, most azonban saját szememmel láttalak.

6. Ezért visszavonok mindent és megbánok, porban és hamuban!

7. Miután az Úr e szavakat intézte Jóbhoz, így szólt a temáni Elifázhoz: "Fölgerjedt haragom ellened és két barátod ellen, mert nem az igazságot mondtátok rólam, mint Jób, az én szolgám.

8. Ezért most vegyetek magatokhoz hét bikát és hét kost, menjetek el szolgámhoz, Jóbhoz, és mutassatok be magatokért égõáldozatot. Jób, az én szolgám imádkozzék értetek! Mert tekintettel akarok rá lenni, s nem akarlak benneteket megszégyeníteni, amiért nem az igazságot mondtátok rólam, mint Jób, az én szolgám."

9. A temáni Elifáz, a suachi Bildád és a naamai Cofár akkor elment, és úgy járt el, ahogy az Úr mondta nekik. Az Úr tekintettel volt Jóbra.

10. Az Úr jobbrafordította Jób sorsát, mivel imádkozott barátaiért, és amije csak volt Jóbnak, azt megkétszerezte.

11. Minden fivére, nõvére és ismerõse elment hozzá. Együtt ültek vele házában, kifejezték részvétüket és vigasztalták azok miatt, amelyekkel az Úr sújtotta. Mindegyik adott neki egy kesitát és egy aranygyûrût.

12. Jób életének következõ szakaszát az Úr jobban megáldotta, mint a korábbit. Tizennégyezer juha, hatezer tevéje, ezer iga marhája és ezer szamara volt.

13. Volt hét fia és három lánya is.

14. Az elsõt Galambnak, a másodikat Fahéjvirágnak, a harmadikat Szelencének nevezte.

15. Az egész országban nem lehetett Jób lányainál szebb nõket találni. Az apjuk örökrészt adott nekik fiútestvéreik között.

16. Ezután Jób még száznegyven évig élt, és látta fiait és unokáit negyedíziglen.

17. Jób öregen és az élettel betelve halt meg.



Livros sugeridos


“É loucura fixar o olhar no que rapidamente passa”. São Padre Pio de Pietrelcina

Newsletter

Receba as novidades, artigos e noticias deste portal.