1. Jézus Krisztus kinyilatkoztatása, amelyet azért adott neki az Isten, hogy szolgáinak megmutasson mindent, aminek csakhamar be kell következnie. Elküldte angyalát, így adta tudtul szolgájának, Jánosnak,

2. aki tanúskodik Isten Igéjérõl és Jézus Krisztus tanúságtételérõl: mindenrõl, amit látott.

3. Boldog, aki olvassa és aki hallgatja ezeket a prófétai szavakat, és meg is tartja, ami bennük meg van írva, mert az idõ közel van.

4. János a hét ázsiai egyháznak. Kegyelem és békesség nektek attól, aki van, aki volt és aki eljõ, meg a hét lélektõl, aki trónja elõtt áll,

5. és Jézus Krisztustól, a hûséges tanútól, a halottak elsõszülöttétõl és a föld királyainak fejedelmétõl!

6. Õ szeret minket, vérével megváltott bûneinktõl, s Atyjának, az Istennek országává és papjaivá tett bennünket. Övé a dicsõség és a hatalom örökkön-örökké! Amen.

7. Íme, közeledik a felhõkben, látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták! A föld minden népe veri majd a mellét. Igen. Amen.

8. "Én vagyok az alfa és az ómega (a kezdet és a vég)" - mondja az Úr, az Isten, aki van, aki volt és aki eljõ, a Mindenható.

9. Én, János, a királyságban és a türelmes várásban testvéretek Jézusban, és az üldöztetésben társatok, a Patmosz nevû szigeten voltam, az Isten szava miatt, és Jézus tanúságtétele miatt.

10. Az Úr napján elragadtatásba estem. Hátam mögül, mint valami harsona,

11. megszólalt egy hang: "Amit látsz, írd le egy könyvbe, és küldd el a hét egyháznak: Efezusba, Szmirnába, Pergamonba, Tiatirába, Szárdeszbe, Filadelfiába és Laodiceába."

12. Erre megfordultam, hogy megnézzem, mely hang szól hozzám. Amint odafordultam, hét arany gyertyatartót láttam,

13. a gyertyatartók közt pedig az Emberfiához hasonlót. Bokáig érõ ruhát viselt, aranyöv övezte mellét.

14. Feje és haja fehér volt, mint a hófehér gyapjú, szeme, mint a lobogó tûz,

15. lába, mint a kohóban izzó sárgaréz, hangja, mint a nagy vizek zúgása.

16. Jobbjában hét csillagot tartott, szájából kétélû hegyes kard tört elõ, arca pedig olyan volt, mint a teljes erejében ragyogó nap.

17. Amikor megpillantottam, mint egy halott a lába elé rogytam, de megérintett jobbjával, és megszólított: "Ne félj! Én vagyok az elsõ és az utolsó

18. és az élõ. Meghaltam, s íme, mégis élek, örökké. Nálam vannak a halálnak és az alvilágnak a kulcsai.

19. Írd le hát, amit láttál, a jelent és ami ezután történik.

20. A hét csillagnak, amit a jobbomban láttál, és a hét arany gyertyatartónak ez a titka: a hét csillag a hét egyház angyala, a hét gyertyatartó meg a hét egyház."



Livros sugeridos


“Subamos sem nos cansarmos, sob a celeste vista do Salvador. Distanciemo-nos das afeições terrenas. Despojemo-nos do homem velho e vistamo-nos do homem novo. Aspiremos à felicidade que nos está reservada.” São Padre Pio de Pietrelcina

Newsletter

Receba as novidades, artigos e noticias deste portal.