Mosaico decorativo

Fondare 2316 Risultati per: Sem

  • mint szomorúak, mégis mindig vidámak, mint szûkölködõk, mégis sokakat gazdagítók, mint akiknek semmijük sincs, mégis mindenük megvan. (Korintusiaknak írt II. levél 6, 10)

  • most mégis örülök. Nem annak, hogy szomorúak lettetek, hanem, hogy a szomorúság megtérésetekre vezetett. Istennek tetszõ módon voltatok szomorúak, így miattunk semmiben sem szenvedtetek kárt. (Korintusiaknak írt II. levél 7, 9)

  • Az Istennek tetszõ szomorúság ugyanis üdvös töredelmet eredményez, s ezt senki sem bánja meg; a világ szomorúsága ellenben a halálba visz. (Korintusiaknak írt II. levél 7, 10)

  • Tanúsítsatok szeretetet irántuk, és bizonyítsátok be az egyházak színe elõtt, hogy a veletek való dicsekvésem nem alaptalan. (Korintusiaknak írt II. levél 8, 24)

  • Pedig gondolom, semmivel sem vagyok kisebb a "fõ-fõ apostoloknál". (Korintusiaknak írt II. levél 11, 5)

  • Amikor meg köztetek tartózkodtam, nem voltam senkinek terhére, akkor sem, ha szükséget szenvedtem. Ha valamiben hiányt szenvedtem, a Macedóniából jövõ testvérek segítettek ki a bajból. Mindenképpen ügyeltem rá, hogy ne legyek terhetekre, s a jövõben is ügyelek. (Korintusiaknak írt II. levél 11, 9)

  • Krisztus igazságára mondom: ezt a dicsõséget Achája tájain sem vehetik el tõlem. (Korintusiaknak írt II. levél 11, 10)

  • Megismétlem: Ne tartson senki balgának! De ha mégis, akkor fogadjatok el úgy, mint a balgát, hogy egy kissé én is dicsekedhessem. (Korintusiaknak írt II. levél 11, 16)

  • Ha dicsekednem kell, bár az mit sem ér, rátérek a látomásokra és az Úr kinyilatkoztatásaira. (Korintusiaknak írt II. levél 12, 1)

  • Balga lettem, de ti kényszerítettetek rá, jóllehet az lett volna a kötelességetek, hogy ajánljatok, hiszen semmivel sem maradok el a "fõ-fõ apostolok" mögött, ha semmi vagyok is. (Korintusiaknak írt II. levél 12, 11)

  • Apostoli küldetésem bizonyítékai voltak nálatok a nagy türelem, a jelek, csodák és erõmegnyilvánulások. (Korintusiaknak írt II. levél 12, 12)

  • Nos, most harmadszor készülök hozzátok, de nem leszek terhetekre, mert nem a tiéteket keresem, hanem titeket kereslek. Hiszen nem a gyermekek gyûjtenek a szülõknek, hanem a szülõk a gyermekeknek. (Korintusiaknak írt II. levél 12, 14)


"Se tanta atenção é dada aos bens desta Terra, quanto mais se deve dar aos do Céu?" São Padre Pio de Pietrelcina