Fundar 2316 Resultados para: Sem
mint szomorúak, mégis mindig vidámak, mint szûkölködõk, mégis sokakat gazdagítók, mint akiknek semmijük sincs, mégis mindenük megvan. (Korintusiaknak írt II. levél 6, 10)
most mégis örülök. Nem annak, hogy szomorúak lettetek, hanem, hogy a szomorúság megtérésetekre vezetett. Istennek tetszõ módon voltatok szomorúak, így miattunk semmiben sem szenvedtetek kárt. (Korintusiaknak írt II. levél 7, 9)
Az Istennek tetszõ szomorúság ugyanis üdvös töredelmet eredményez, s ezt senki sem bánja meg; a világ szomorúsága ellenben a halálba visz. (Korintusiaknak írt II. levél 7, 10)
Tanúsítsatok szeretetet irántuk, és bizonyítsátok be az egyházak színe elõtt, hogy a veletek való dicsekvésem nem alaptalan. (Korintusiaknak írt II. levél 8, 24)
Pedig gondolom, semmivel sem vagyok kisebb a "fõ-fõ apostoloknál". (Korintusiaknak írt II. levél 11, 5)
Amikor meg köztetek tartózkodtam, nem voltam senkinek terhére, akkor sem, ha szükséget szenvedtem. Ha valamiben hiányt szenvedtem, a Macedóniából jövõ testvérek segítettek ki a bajból. Mindenképpen ügyeltem rá, hogy ne legyek terhetekre, s a jövõben is ügyelek. (Korintusiaknak írt II. levél 11, 9)
Krisztus igazságára mondom: ezt a dicsõséget Achája tájain sem vehetik el tõlem. (Korintusiaknak írt II. levél 11, 10)
Megismétlem: Ne tartson senki balgának! De ha mégis, akkor fogadjatok el úgy, mint a balgát, hogy egy kissé én is dicsekedhessem. (Korintusiaknak írt II. levél 11, 16)
Ha dicsekednem kell, bár az mit sem ér, rátérek a látomásokra és az Úr kinyilatkoztatásaira. (Korintusiaknak írt II. levél 12, 1)
Balga lettem, de ti kényszerítettetek rá, jóllehet az lett volna a kötelességetek, hogy ajánljatok, hiszen semmivel sem maradok el a "fõ-fõ apostolok" mögött, ha semmi vagyok is. (Korintusiaknak írt II. levél 12, 11)
Apostoli küldetésem bizonyítékai voltak nálatok a nagy türelem, a jelek, csodák és erõmegnyilvánulások. (Korintusiaknak írt II. levél 12, 12)
Nos, most harmadszor készülök hozzátok, de nem leszek terhetekre, mert nem a tiéteket keresem, hanem titeket kereslek. Hiszen nem a gyermekek gyûjtenek a szülõknek, hanem a szülõk a gyermekeknek. (Korintusiaknak írt II. levél 12, 14)