Mosaico decorativo

Fondare 4684 Risultati per: Mel

  • Ekkor az Úr azt mondta a sátánnak: "Nos, a kezedbe adom, csak az életét kíméld!" (Jób könyve 2, 6)

  • Õ azonban így válaszolt neki: "Mint valami féleszû asszony, úgy beszélsz. Ha a jót elfogadjuk Isten kezébõl, miért ne fogadnánk el a rosszat is?" Mindamellett nem vétkezett Jób az ajkával. (Jób könyve 2, 10)

  • Jóbnak három barátja értesült a csapásokról, amelyek rászakadtak, és eljöttek hazájukból: Elifáz Temánból, Bildád Suachból és Cofár Naamából. Megállapodtak egymás közt, hogy elmennek hozzá, kifejezik együttérzésüket és megvigasztalják. (Jób könyve 2, 11)

  • Amikor távolból ráemelték tekintetüket, nem ismerték meg. Hangos sírásban törtek ki, megszaggatták ruhájukat és hamut szórtak a fejükre. (Jób könyve 2, 12)

  • Hét nap és hét éjjel mellette ültek a földön, és egyik sem szólt hozzá egy szót sem. Látták ugyanis, hogy igen nagy a fájdalma. (Jób könyve 2, 13)

  • Vesszen a nap, amikor világra jöttem, az éj, amelyen azt mondták: "Fiú fogantatott." (Jób könyve 3, 3)

  • Fejedelmek mellett, akiknek volt aranyuk, akik megtöltötték házukat ezüsttel. (Jób könyve 3, 15)

  • Mint koraszülött, akit mielõtt élt, már elástak, volnék, mint a magzat, amely fényt sose látott. (Jób könyve 3, 16)

  • Égi álomlátás tarka játékában, amikor mély álom száll az emberekre, (Jób könyve 4, 13)

  • Emeld föl hangodat! Ki ad feleletet? Melyik szenthez akarsz folyamodni? (Jób könyve 5, 1)

  • Föl tudja emelni a megalázottakat, és jólétet ad a szomorkodóknak. (Jób könyve 5, 11)

  • Jó volna, ha Isten összezúzna, fölemelné kezét és megölne. (Jób könyve 6, 9)


"Jesus vê, conhece e pesa todas as suas ações." São Padre Pio de Pietrelcina