Mosaico decorativo

Fondare 2196 Risultati per: Isten Emberei

  • Erre a király felállt, megszaggatta ruháját és a földre vetette magát. Udvari emberei is mind úgy álltak ott, megszaggatott ruhában. (Sámuel II. könyve 13, 31)

  • Alighogy befejezte szavait, megérkeztek a királyfiak és elkezdtek hangosan sírni. A király és udvari emberei szintén nagy jajgatásba fogtak. (Sámuel II. könyve 13, 36)

  • Erre az asszony azt mondta: "Hát akkor miért forgatott olyan gondolatokat magában a király az Isten népe ellen, hogy nem engedi hazatérni azt, akit számûzött mert hisz azzal, hogy ilyen ítéletet hozott, saját magát bûnösnek mondta ki. (Sámuel II. könyve 14, 13)

  • Halandók vagyunk, olyanok, mint a víz, amelyet kiloccsantanak a földre, és nem tudnak többé összegyûjteni. Isten nem kelti életre a halottat. Így hát a királynak legyen gondja rá, hogy ne maradjon tõle számûzve, akit számûzött. (Sámuel II. könyve 14, 14)

  • Mert a királynak gondja lesz rá, hogy megmentse szolgálóját annak az embernek a kezétõl, aki azon van, hogy a fiammal egyetemben kizárjon az Isten örökségébõl. (Sámuel II. könyve 14, 16)

  • Azt gondolta szogálód: Uram, királyom szava majd megnyugtat. Hiszen uram, királyom olyan, mint az Isten angyala, tudja, mi jó s mi rossz. Az Úr, a te Istened legyen veled!" (Sámuel II. könyve 14, 17)

  • Azért tett így szolgád, Joáb, hogy más színt adjon a dolognak. De hát uram bölcs, akár az Isten angyala, úgyhogy mindent tud, ami csak történik a födön." (Sámuel II. könyve 14, 20)

  • A tisztjei a közelében tartózkodtak; a kereták és a peleták, valamint a Gátba való Ittai emberei, hatszáz férfi, akik Gátból vele jöttek, a király elõtt vonultak. (Sámuel II. könyve 15, 18)

  • Ott volt Cádok is az összes levitával együtt; õk vitték az Isten ládáját. Míg a nép ki nem vonult a városból, addig az Isten ládáját letették Ebjatár közelében. (Sámuel II. könyve 15, 24)

  • Akkor a király azt mondta Cádoknak: "Vidd vissza az Isten ládáját a városba! Ha tetszésre találok az Úr szemében, visszavezérel és viszontláthatom hajlékát. (Sámuel II. könyve 15, 25)

  • Így hát Cádok és Ebjatár visszavitték az Isten ládáját Jeruzsálembe és ott maradtak. (Sámuel II. könyve 15, 29)

  • Aztán így folytatta Husai: "Magad is tudod, hogy atyád és emberei bátor vitézek, olyanok, mint a medve a mezõn, amelytõl elragadják a kölykeit. Azonkívül atyád hadviselt ember, nem fogja hagyni, hogy az emberei éjszaka pihenõt tartsanak. (Sámuel II. könyve 17, 8)


"Onde há mais sacrifício, há mais generosidade." São Padre Pio de Pietrelcina