pronađen 2196 Rezultati za: Isten Emberei
Erre a király felállt, megszaggatta ruháját és a földre vetette magát. Udvari emberei is mind úgy álltak ott, megszaggatott ruhában. (Sámuel II. könyve 13, 31)
Alighogy befejezte szavait, megérkeztek a királyfiak és elkezdtek hangosan sírni. A király és udvari emberei szintén nagy jajgatásba fogtak. (Sámuel II. könyve 13, 36)
Erre az asszony azt mondta: "Hát akkor miért forgatott olyan gondolatokat magában a király az Isten népe ellen, hogy nem engedi hazatérni azt, akit számûzött mert hisz azzal, hogy ilyen ítéletet hozott, saját magát bûnösnek mondta ki. (Sámuel II. könyve 14, 13)
Halandók vagyunk, olyanok, mint a víz, amelyet kiloccsantanak a földre, és nem tudnak többé összegyûjteni. Isten nem kelti életre a halottat. Így hát a királynak legyen gondja rá, hogy ne maradjon tõle számûzve, akit számûzött. (Sámuel II. könyve 14, 14)
Mert a királynak gondja lesz rá, hogy megmentse szolgálóját annak az embernek a kezétõl, aki azon van, hogy a fiammal egyetemben kizárjon az Isten örökségébõl. (Sámuel II. könyve 14, 16)
Azt gondolta szogálód: Uram, királyom szava majd megnyugtat. Hiszen uram, királyom olyan, mint az Isten angyala, tudja, mi jó s mi rossz. Az Úr, a te Istened legyen veled!" (Sámuel II. könyve 14, 17)
Azért tett így szolgád, Joáb, hogy más színt adjon a dolognak. De hát uram bölcs, akár az Isten angyala, úgyhogy mindent tud, ami csak történik a födön." (Sámuel II. könyve 14, 20)
A tisztjei a közelében tartózkodtak; a kereták és a peleták, valamint a Gátba való Ittai emberei, hatszáz férfi, akik Gátból vele jöttek, a király elõtt vonultak. (Sámuel II. könyve 15, 18)
Ott volt Cádok is az összes levitával együtt; õk vitték az Isten ládáját. Míg a nép ki nem vonult a városból, addig az Isten ládáját letették Ebjatár közelében. (Sámuel II. könyve 15, 24)
Akkor a király azt mondta Cádoknak: "Vidd vissza az Isten ládáját a városba! Ha tetszésre találok az Úr szemében, visszavezérel és viszontláthatom hajlékát. (Sámuel II. könyve 15, 25)
Így hát Cádok és Ebjatár visszavitték az Isten ládáját Jeruzsálembe és ott maradtak. (Sámuel II. könyve 15, 29)
Aztán így folytatta Husai: "Magad is tudod, hogy atyád és emberei bátor vitézek, olyanok, mint a medve a mezõn, amelytõl elragadják a kölykeit. Azonkívül atyád hadviselt ember, nem fogja hagyni, hogy az emberei éjszaka pihenõt tartsanak. (Sámuel II. könyve 17, 8)