1. super hoc expavit cor meum et emotum est de loco suo
2. audite auditionem in terrore vocis ejus et sonum de ore illius procedentem
3. subter omnes cælos ipse considerat et lumen illius super terminos terræ
4. post eum rugiet sonitus tonabit voce magnitudinis suæ et non investigabitur cum audita fuerit vox ejus
5. tonabit Deus in voce sua mirabiliter qui facit magna et inscrutabilia
6. qui præcipit nivi ut descendat in terram et hiemis pluviis et imbri fortitudinis suæ
7. qui in manu omnium hominum signat ut noverint singuli opera sua
8. ingredietur bestia latibulum et in antro suo morabitur
9. ab interioribus egreditur tempestas et ab Arcturo frigus
10. flante Deo concrescit gelu et rursum latissimæ funduntur aquæ
11. frumentum desiderat nubes et nubes spargunt lumen suum
12. quæ lustrant per circuitum quocumque eas voluntas gubernantis duxerit ad omne quod præceperit illis super faciem orbis terrarum
13. sive in una tribu sive in terra sua sive in quocumque loco misericordiæ suæ eas jusserit inveniri
14. ausculta hæc Job sta et considera miracula Dei
15. numquid scis quando præceperit Deus pluviis ut ostenderent lucem nubium ejus
16. numquid nosti semitas nubium magnas et perfectas scientias
17. nonne vestimenta tua calida sunt cum perflata fuerit terra austro
18. tu forsitan cum eo fabricatus es cælos qui solidissimi quasi ære fusi sunt
19. ostende nobis quid dicamus illi nos quippe involvimur tenebris
20. quis narrabit ei quæ loquor etiam si locutus fuerit homo devorabitur
21. at nunc non vident lucem subito ær cogitur in nubes et ventus transiens fugabit eas
22. ab aquilone aurum venit et ad Deum formidolosa laudatio
23. digne eum invenire non possumus magnus fortitudine et judicio et justitia et enarrari non potest
24. ideo timebunt eum viri et non audebunt contemplari omnes qui sibi videntur esse sapientes
Lábjegyzetek:
37:1-5 - Elihu leírja azt a tiszteletet, amelyet Isten természetben való megnyilvánulásai előtt kell lennünk, hangsúlyozva, hogy hangja erős. Ez a megfigyelés emlékeztet bennünket Isten nagyságára és arra, hogy imádni kell Őt (lásd még Zsoltárok 29:4-9 és Róma 1:20).
37:6-9 - Elihu úgy beszél a természeti jelenségekről, mint a hó és a vihar, mint Isten cselekvésének jeleiről. Ez a nézet hangsúlyozza, hogy a teremtés felfedi Isten bölcsességét és hatalmát, ami elvezet bennünket, hogy felismerjük szuverenitását (lásd még Zsolt 104:1-5 és Máté 5:45).
37:10-13 - Elihu megemlíti, hogy a hideg és a viharok is Isten eszközei, az Ő dicsőségére és céljainak megvalósítására használják. Ez arra emlékeztet bennünket, hogy még a nehézségek is szerepet játszanak Isten munkájában (lásd még Róma 8:28 és Ésaiás 45:7).
37:14-16 - Elihu arra buzdítja Jóbot, hogy elmélkedjen Isten tettein és értse meg hatalmát. Ez az elmélkedésre való felhívás elengedhetetlen a lelki életben, mert segít felismernünk Isten nagyságát és az előtte való helytállásunkat (lásd még Zsolt 46:10 és Kolossé 3:2).
37:22-24 - Elihu arra a következtetésre jut, hogy félnünk kell Istent, aki fenséges és hatalmas. Ez a tisztelet alapvető az emberiségnek a Teremtővel való kapcsolatában, hangsúlyozva, hogy az Úr félelme a bölcsesség kezdete (lásd még Példabeszédek 1:7 és Zsoltárok 111:10).
Kapcsolódó versek Liber Iob, 37:
Jób 37. fejezete Elihu beszédét Isten természeti erejéről szóló himnuszával zárja. Hogyan fedi fel a teremtés az isteni fenséget? Ez a költői szöveg élénken írja le a természeti jelenségeket, mint például a zivatarokat, hóviharokat és szeleket, Isten erejének és bölcsességének megnyilvánulásaként mutatja be őket. A fejezet olyan témákat dolgoz fel, mint Isten felfoghatatlan nagysága, áhítatos félelme és emberi alázat a teremtés előtt. Jób 37 megadja a terepet Isten válaszához. Gondolkozz el velünk öt bibliai részleten, amelyek megvilágítják ennek az inspiráló fejezetnek a fenséges témáit.
Zsoltárok 29:3-4: "Az Úr hangja zeng a vizek fölött; mennydörög a dicsőség Istene, mennydörög az Úr sok vizek fölött. Az Úr hangja erős; az Úr hangja fenséges." - Ez a zsoltár Elihunak a Jób 37-ben leírt leírását visszhangozza Isten viharokban megnyilvánuló erejéről.
2Móz 19:16: "Harmadnap hajnalban mennydörgött és villámlott, sűrű felhő borította a hegyet, és harsány harsona szólt. A táborban mindenki remegett." - Ez a kivonulási szakasz tükrözi Elihu leírását a Jób 37-ben a természeti jelenségekről, mint az isteni hatalom megnyilvánulásairól.
Náhum 1:3: "Az Úr nagyon türelmes, de nagy az ereje; az Úr nem hagyja büntetlenül a vétkeseket. Útja a forgószélben és a viharban jár, és a felhők a por, ami felemeli a lábát." - Nahum a Jób 37-ben szereplő Elihuhoz hasonló képzeteket használ Isten természeti erejének leírására.
Zsoltárok 147:16-18: "Úgy szórja a havat, mint a gyapjút, és úgy osztja szét a fagyot, mint a hamut. Darabokra töri a jeget. Ki bírja a hidegedet? Szavát küldi és megolvasztja a havat; Fújja a szelet, és árad a víz." - Ez a zsoltár a Jób 37-ben Elihuhoz hasonló nyelvezetet használ, hogy leírja Isten uralmát az elemek felett.
Jeremiás 10:13: "Amikor hallatja a hangját, zúgnak a vizek az égen; ő hozza fel a felhőket a föld széléről. Villámokat küld az esővel, és a szelet kihozza lerakódásaiból." - Jeremiás olyan képeket használ, amelyek felidézik Elihu leírását a Jób 37-ben Istennek a meteorológiai jelenségek feletti hatalmáról.
FAQ:
Hogyan írja le Elihu Isten hatalmát a természetben?
Mennydörgésről, hóról és viharról beszél, megmutatva, hogy Isten ezeket a jelenségeket használja fel, hogy felfedje nagyságát. (Jób 37:5-7)
Mit mond Elihu Isten szuverenitásáról?
Azt tanítja, hogy Isten kikutathatatlan módon cselekszik, és az embernek félelemmel és tisztelettel kell elismernie őt. (Jób 37:23-24)
Hogyan látja Elihu az emberi bölcsességet Istennel kapcsolatban?
Azt mondja, hogy az emberi tudás korlátozott, és senki sem tudja teljesen felfogni Isten cselekedeteit. (Jób 37:14-16)
Mit tanulhatunk a természeti jelenségekből?
Elihu azt tanítja, hogy a teremtés Isten hatalmáról és bölcsességéről tanúskodik, és tanulnunk kell belőle. (Jób 37:7-13)
Miért ragaszkodik Elihu az istenfélelemhez?
Beszédét azzal zárja, hogy Istent nem lehet emberi mércével megítélni, és a tőle való félelem a bölcsesség kezdete. (Jób 37:23-24)
