1. Jézus kijött a templomból és elindult. Tanítványai odafordultak hozzá, és mutogatták neki a templom köveit.

2. Erre megjegyezte: "Látjátok ezeket? Bizony mondom nektek, nem marad itt kõ kövön, amit le nem rombolnának."

3. Amikor az Olajfák-hegyén leült, egyedül tanítványai járultak hozzá, és kérdezték: "Mondd meg nekünk, mikor következik ez be? S mi lesz a jel eljöveteled és a világ vége elõtt?"

4. Jézus így válaszolt: "Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen benneteket.

5. Sokan jönnek majd a nevemben, s azt mondják magukról, én vagyok a Krisztus, és sokakat megtévesztenek.

6. Háborúkról fogtok majd hallani, s háborús hírek fognak keringeni. Vigyázzatok, ne kerítsen hatalmába benneteket a félelem, ezeknek be kell következniük, de ez még nem a vég.

7. Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Éhínség, ragály üti fel a fejét, és a föld megrendül itt is, ott is.

8. De ez még csak a kezdete a gyötrelmeknek.

9. Szorongattatásban lesz részetek, megölnek benneteket, s a nevemért minden nemzet gyûlölni fog titeket.

10. Sokan eltántorodnak hitüktõl, elárulják és gyûlölik majd egymást.

11. Számos hamis próféta fellép, és sokakat tévedésbe ejtenek.

12. A gonoszság megsokasodása miatt sokakban kihûl a szeretet,

13. de aki mindvégig kitart, az üdvözül.

14. Az országnak ezt az evangéliumát hirdetni fogják az egész világon, bizonyságul minden népnek, és akkor jön el a vég.

15. Amikor majd látjátok a szent helyen az iszonyatos pusztulást, amelyet Dániel próféta megjövendölt - aki olvassa, értse meg! -,

16. akkor, aki Júdeában van, meneküljön a hegyekbe.

17. Aki a háztetõn van, ne jöjjön le, hogy kivigye a házából holmiját,

18. s aki a mezõn van, ne térjen vissza, hogy elvigye köntösét.

19. Jaj a várandós és szoptatós anyáknak azokban a napokban!

20. Imádkozzatok, hogy ne télen vagy szombaton kelljen menekülnötök!

21. Akkora lesz a gyötrelem, amilyen még nem volt a világ kezdetétõl mindmáig és nem is lesz.

22. Ha nem rövidülnének meg azok a napok, nem menekülne meg egyetlen ember sem. De a választottak kedvéért megrövidülnek azok a napok.

23. Akkor ha valaki azt mondja: Íme, itt a Krisztus vagy amott! ne higgyétek.

24. Álpróféták és álkrisztusok fognak fellépni, és nagy jeleket és csodákat visznek végbe, hogy megtévesszék, ha lehet, még a választottakat is.

25. Lám, elõre megmondtam nektek.

26. Ha tehát azt mondják nektek, hogy kinn van a pusztában -, ne menjetek ki, hogy a házban rejtõzködik -, ne higgyétek el!

27. Amint a villám napkeleten támad és napnyugatig látszik, olyan lesz az Emberfiának eljövetele is.

28. Ahol a hulla van, oda gyûlnek a keselyûk.

29. Mindjárt e gyötrelmes napok után a Nap elhomályosul, a Hold nem világít, a csillagok lehullanak az égrõl, és az egek erõi megrendülnek.

30. Akkor feltûnik az égen az Emberfia jele, és a mellét veri a föld minden népe, mert látja, amint az Emberfia eljön az ég felhõin, nagy hatalommal és dicsõséggel.

31. Elküldi angyalait hangos harsonaszóval, s összegyûjtik a választottakat a szélrózsa minden irányából, az ég egyik szélétõl a másikig.

32. Vegyetek példát a fügefáról. Amikor hajtása már zsendül és a levelei kibontakoznak, tudjátok, hogy közel van a nyár.

33. Így amikor ezeket látjátok, magatok is megállapíthatjátok, hogy már közel van az ajtóban.

34. Bizony mondom nektek: Nem múlik el ez a nemzedék, míg ezek be nem következnek.

35. Ég és föld elmúlik, de az én igéim el nem múlnak.

36. Azt a napot és órát azonban nem tudja senki, az ég angyalai sem, a Fiú sem, csak az Atya.

37. Az Emberfiának eljövetelekor úgy lesz, ahogy Noé napjaiban történt.

38. A vízözön elõtti napokban ettek-ittak, nõsültek, férjhez mentek egészen addig, amíg Noé be nem ment a bárkába,

39. s jött a vízözön, és el nem ragadta mindnyájukat. Ugyanígy lesz az Emberfiának megjelenésekor is.

40. Akkor, ha ketten lesznek a mezõn, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják.

41. Ha két asszony õröl a malomban, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják.

42. Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok, melyik órában jön el Uratok.

43. Gondoljatok erre: Ha a ház ura tudná, hogy melyik órában jön a tolvaj, bizonyára virrasztana, és nem engedné, hogy házába betörjön.

44. Legyetek hát készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amelyikben nem is gondoljátok!

45. Ki a hû és okos szolga, akit ura háza népe fölé rendelt, hogy idejében enni adjon nekik?

46. Boldog az a szolga, ha ura hazatérve ilyen munkában találja!

47. Bizony mondom nektek, egész vagyona fölé rendeli.

48. De ha a szolga hitvány s magában azt gondolja, hogy "Késik a gazdám" -

49. ezért ütni-verni kezdi a többi szolgát, és együtt eszik-iszik a részegekkel;

50. ura egy olyan napon jön meg, amikor nem várja, és olyan órában, amikor nem is sejti.

51. Kettévágatja és a képmutatók sorsára juttatja. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz.





“Deus quer que as suas misérias sejam o trono da Sua misericórdia.” São Padre Pio de Pietrelcina