1. A szabadságot Krisztus szerezte meg nekünk. Álljatok tehát szilárdan, és ne hagyjátok, hogy újra a szolgaság igájába hajtsanak benneteket.

2. Én, Pál mondom nektek: Ha körülmetélkedtek, Krisztus semmit sem használ nektek.

3. Azt is kijelentem a körülmetélkedõnek, hogy köteles az egész törvényt megtartani.

4. Ha a törvényben keresitek az igazzá válást, elszakadtatok Krisztustól és elvesztettétek kegyelmét.

5. Mi a hit által a Lélek közremûködésével várjuk a megigazulásból fakadó reményt.

6. Krisztus Jézusban ugyanis nem az számít, hogy valaki körülmetélt vagy körülmetéletlen, hanem csak a hit, amely a szeretetben teljesedik ki.

7. Eddig jól futottatok, ki akadályozott meg benneteket az igazság követésében?

8. Ez a hitegetés nem attól való, aki meghívott titeket.

9. Egy kevés kovász az egész tésztát megerjeszti.

10. Bízom bennetek az Úrban, hogy ti sem vélekedtek másként. Aki pedig zavart kelt köztetek, viseli majd büntetését, bárki legyen is.

11. Testvérek, ami engem illet, ha csak a körülmetélkedést hirdetném, talán továbbra is üldöznének? De akkor megszûnne a kereszt botránya.

12. Bárcsak egészen megcsonkítanák magukat azok, akik zavart támasztanak köztetek!

13. Testvérek, a meghívásotok szabadságra szól, csak ne éljetek vissza a szabadsággal a test javára, hanem szeretettel szolgáljatok egymásnak.

14. Mert az egész törvény ebben a mondatban teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat.

15. De ha marjátok és rágjátok, vigyázzatok, nehogy felfaljátok egymást!

16. Kérlek tehát benneteket, hogy lélek szerint éljetek, s akkor majd nem teljesítitek a test kívánságait.

17. A test ugyanis a lélek ellen tusakodik, a lélek meg a test ellen. Ellentétben állnak egymással, s így nem azt teszitek, amit szeretnétek.

18. Vezessen benneteket a lélek, akkor nem vagytok alávetve a törvénynek.

19. A test cselekedetei nyilvánvalók: kicsapongás, tisztátalanság, fajtalanság,

20. bálványimádás, babonaság, ellenségeskedés, viszálykodás, vetélkedés, harag, veszekedés, szakadás, pártoskodás, irigykedés,

21. gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók. Mint már elõbb mondtam, most ismét kijelentem: Akik ilyeneket mûvelnek, nem öröklik Isten országát.

22. A Lélek gyümölcse viszont: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség,

23. jóság, hûség, szelídség, önmegtartóztatás. Ezek ellen nincs törvény.

24. Akik Krisztus Jézushoz tartoznak, keresztre feszítették testüket szenvedélyeikkel és kívánságaikkal együtt.

25. Ha a Lélek szerint élünk, viselkedjünk is a Léleknek megfelelõen.

26. Ne törtessünk kihívóan s egymásra irigykedve hiú dicsõség után.





“Onde há mais sacrifício, há mais generosidade.” São Padre Pio de Pietrelcina