pronađen 1311 Rezultati za: Ram

  • Izajás meg nyíltan mondja: Aki nem keresett, rám talált, fölismert, aki utánam nem járt. (Rómaiaknak írt levél 10, 20)

  • "Uram, prófétáidat megölték, oltáraidat feldúlták, csak én maradtam meg, de nekem is életemre törnek?" (Rómaiaknak írt levél 11, 3)

  • Hiszen Krisztus sem a maga javát kereste, hanem ahogy írva van róla: "Gyalázóid szidalmai rám hullottak." (Rómaiaknak írt levél 15, 3)

  • Nem tartozik rám, hogy kívülállókon bíráskodjam. Nemde ti is azok fölött ítélkeztek, akik a közösséghez tartoznak? (Korintusiaknak írt I. levél 5, 12)

  • A törvényben ezt olvassuk: "Idegen nyelven és idegen ajakkal szólok majd e néphez, de mégsem hallgatnak rám - mondja az Úr." (Korintusiaknak írt I. levél 14, 21)

  • De Isten kegyelmébõl vagyok az, ami vagyok, s rám árasztott kegyelme nem maradt bennem hatástalan. Többet dolgoztam mindegyiküknél, igaz ugyan, hogy nem én, hanem az Isten kegyelme, amely velem van. (Korintusiaknak írt I. levél 15, 10)

  • Nem tekintve az egyebeket, naponként a zaklatásokat, az összes egyház rám nehezedõ gondját. (Korintusiaknak írt II. levél 11, 28)

  • Sõt Uramnak, Krisztus Jézusnak fönséges ismeretéhez mérten mindent szemétnek tartok. Érte mindent elvetettem, sõt szemétnek tekintettem, csakhogy Krisztust elnyerhessem és hozzá tartozzam. (Filippieknek írt levél 3, 8)

  • Továbbá: Kezdetben, Uram, te teremtetted a földet, az ég is a te kezed munkája. (Zsidóknak írt levél 1, 10)

  • mert tudom, hogy közel van sátram levetése, mint azt Urunk, Jézus Krisztus is tudtomra adta. (Szent Péter II. levele 1, 14)

  • Így válaszoltam: "Te tudod, uram." "Ezek a nagy szorongatásból jöttek - magyarázta meg -, ruhájukat fehérre mosták a Bárány vérében. (Jelenések könyve 7, 14)

  • Mózesnek, az Isten szolgájának, és a Báránynak énekét énekelték: "Nagyok és csodálatosak a tetteid, Uram, mindenható Isten! Útjaid igazságosak és igazak, nemzetek Királya. (Jelenések könyve 15, 3)


“Para que se preocupar com o caminho pelo qual Jesus quer que você chegue à pátria celeste – pelo deserto ou pelo campo – quando tanto por um como por outro se chegará da mesma forma à beatitude eterna?” São Padre Pio de Pietrelcina