Teremtés könyve, 8
1. Ekkor Isten megemlékezett Noéról és minden vadállatról, minden háziállatról, ami vele volt a bárkában. Isten szelet támasztott a föld felett, mire a víz apadni kezdett.
2. A mélységek forrásai és az ég csatornái bezárultak: az esõ megszûnt esni az égbõl,
3. és a víz lassan elapadt, a földön.
4. Százötven nap elteltével a víz visszahúzódott, s a hetedik hónapban, a hónap 17. napján a bárka megállt az Ararát hegyén.
5. A víz a tizedik hónapig egyre jobban leapadt, s a hónap elsõ napján feltûntek a hegycsúcsok.
6. Negyven nap elteltével Noé kinyitotta a bárka ablakát, amit csinált,
7. s kiengedett egy hollót. Az ide-oda röpdösött, amíg a víz fel nem száradt a földrõl.
8. Azután kiengedett egy galambot, hogy lássa, vajon a víz visszahúzódott-e már a föld színérõl.
9. De a galamb nem talált helyet a lába számára, ezért visszatért a bárkába, mivel még víz állt az egész földön. Õ kinyújtotta kezét, megfogta, és bevitte magához a bárkába.
10. Még várt további hét napot, és újra kiengedett egy galambot.
11. A galamb este visszatért hozzá, és íme, friss olajágat tartott a csõrében. Ebbõl megtudta Noé, hogy a víz eltûnt a földrõl.
12. Újabb hét napig várt, és ismét kiengedett egy galambot, de ez már nem tért vissza hozzá.
13. Noé 600. életévében, az elsõ hónapban, a hónap elsõ napján felszáradt a víz a föld színén. Ekkor Noé félretolta a bárka fedelét, körülnézett, s íme, a föld felszíne szikkadt volt.
14. A második hónapban, a hónap 27. napján a föld száraz volt.
15. Ekkor Isten szólt Noéhoz:
16. "Szállj ki a bárkából: te, a feleséged, a fiaid és fiaidnak feleségei.
17. Minden élõlény, amely veled van, a madarak, az állatok, a földi csúszómászók menjenek ki, nyüzsögjenek a földön, legyenek termékenyek és szaporodjanak el a földön."
18. Noé kiszállt fiaival, feleségével és fiainak feleségeivel.
19. Minden vadállat, minden háziállat, minden madár, minden földi csúszómászó kijött a bárkából, egyik fajta a másik után.
20. Noé oltárt épített az Úrnak. Aztán fogott minden tiszta állatból és tiszta madárból, s égõáldozatot mutatott be az oltáron.
21. Amikor az Úr megérezte a jó illatot, így szólt magában: "Az ember miatt nem átkozom meg többé a földet, hiszen az emberi szív vágya ifjúkorától kezdve hajlik a rosszra. Nem törlök el még egyszer minden élõlényt, ahogy megtettem.
22. Mostantól fogva, amíg a föld áll, nem szûnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka."