Encontrados 163 resultados para: vetés nélkül

  • Pál azonban így válaszolt: "Ítélet nélkül nyilvánosan megvesszõztettetek és börtönbe vetettetek minket, jóllehett római polgárok vagyunk, s ráadásul most titokban akartok minket elbocsátani? Azt már nem! Jöjjenek és kísérjenek ki maguk minket!" (Apostolok Cselekedetei 16, 37)

  • Ezért legyetek éberek, és véssétek jól emlékezetetekbe, hogy három éven át éjjel-nappal szünet nélkül, könnyek között figyelmeztettelek benneteket. (Apostolok Cselekedetei 20, 31)

  • Amikor szíjakkal lekötözték, Pál odaszólt a mellette álló századosnak: "Szabad nektek római polgárt ítélet nélkül megostorozni?" (Apostolok Cselekedetei 22, 25)

  • Isten ugyanis személyválogatás nélkül ítél. (Rómaiaknak írt levél 2, 11)

  • Az, aki úgy vétkezett, hogy a törvény nem kötelezte, a törvény nélkül vész el, aki pedig a törvénynek alávetve vétkezett, a törvény alapján nyeri el ítéletét, (Rómaiaknak írt levél 2, 12)

  • Ilyen alapon már Dávid is boldognak mondja az embert, akit Isten tesz igazzá tettek nélkül: (Rómaiaknak írt levél 4, 6)

  • A tilalom tehát alkalmat nyújtott a bûnnek arra, hogy fölébresszen bennem mindenféle kívánságot. Törvény nélkül ugyanis a bûn halott volna. (Rómaiaknak írt levél 7, 8)

  • Valamikor törvény nélkül éltem, de azután jött a parancs, a bûn föléledt, én pedig meghaltam. (Rómaiaknak írt levél 7, 9)

  • Szeressetek tettetés nélkül, irtózzatok a rossztól, ragaszkodjatok a jóhoz. (Rómaiaknak írt levél 12, 9)

  • Ha mégis elhagyná, maradjon férj nélkül, vagy béküljön ki férjével. A férfi se bocsássa el feleségét. (Korintusiaknak írt I. levél 7, 11)

  • Akinek azonban szilárd a meggyõzõdése, s minden kényszerítõ ok nélkül, teljesen szabadon úgy döntött, hogy megõrzi hajadon lányát, jól teszi. (Korintusiaknak írt I. levél 7, 37)

  • Igaz ugyan, hogy az Úrban sem férfi nincs asszony nélkül, sem asszony nincs férfi nélkül, (Korintusiaknak írt I. levél 11, 11)


“Quanto maiores forem os dons, maior deve ser sua humildade, lembrando de que tudo lhe foi dado como empréstimo.”(Pe Pio) São Padre Pio de Pietrelcina