Encontrados 123 resultados para: emberi szavak

  • Ha a járõrök útjukon emberi csontra bukkannak, jelt állítanak mellé, míg a sírásók el nem temetik Hamon-Góg völgyébe - (Ezekiel könyve 39, 15)

  • emberi arca az egyik pálma felõl az egyik oldalon, és oroszlánarca a másik pálma felõl a másik oldalon. Így voltak ábrázolva körös-körül az egész templomban. (Ezekiel könyve 41, 19)

  • Szíve vetkõzzék ki emberi mivoltából, s állati szív adassék neki! Így múljék el fölötte hét idõszak. (Dániel könyve 4, 13)

  • Kiûznek az emberek közül, a mezõ vadjai közt lelsz tanyát, füvet legelsz, mint az ökrök, és az ég harmatja fog öntözni. Hét idõszak múlik el így fölötted, míg belátod, hogy a Fölséges uralkodik az emberi királyság fölött, és annak adhatja, akinek akarja. (Dániel könyve 4, 22)

  • Kitaszítanak az emberek közül, a mezõ vadjai közt lelsz tanyát, s füvet legelsz, mint az ökrök. Hét idõszak múlik el így fölötted, míg belátod, hogy a Fölséges uralkodik az emberi királyság fölött, és annak adhatja, akinek akarja." (Dániel könyve 4, 29)

  • Ugyanabban az órában emberi kéz ujjai jelentek meg, és írni kezdtek a lámpással szemben a királyi palota falának mészfelületére. A király észrevette az író kéz ujjait. (Dániel könyve 5, 5)

  • Kivetették az emberek közül, szíve olyan lett, mint a vadállatoké. Vadszamarak között tanyázott, füvet legelt, mint az ökrök, testét az ég harmata öntözte, míg be nem látta, hogy a Fölséges uralkodik az emberi királyság fölött, és azt emelheti föléje, akit akar. (Dániel könyve 5, 21)

  • Az elsõ olyan volt, mint az oroszlán, de sasszárnyai voltak. Láttam, amint kitépték a szárnyait, de aztán fölemelték a földrõl, s mintha ember lett volna, két lábára állították, sõt emberi szívet is kapott. (Dániel könyve 7, 4)

  • Amint a szarvakat figyeltem, lám, még egy kis szarv nõtt ki közöttük. De elõbb az addigi szarvak közül hármat kitéptek. Lám, ezen a szarvon emberi szemhez hasonló szemek voltak, meg fennhéjázón beszélõ száj. (Dániel könyve 7, 8)

  • Az Uláj felõl pedig emberi hangot hallottam, amint szólt: "Gábriel, magyarázd meg neki a látomást!" (Dániel könyve 8, 16)

  • Ravaszsága miatt sikerre viszi keze a cselszövést. Erre szíve felfuvalkodik, és minden lelkiismeretfurdalás nélkül sokakat megöl, sõt még a fejedelmek Fejedelmének is nekitámad. Akkor utoléri a vég, nem is kell hozzá emberi kéz. (Dániel könyve 8, 25)

  • Így válaszolt: "Eredj, Dániel, mert el vannak zárva, és le vannak pecsételve ezek a szavak a végsõ idõkig. (Dániel könyve 12, 9)


“Por que a tentação passada deixa na alma uma certa perturbação? perguntou um penitente a Padre Pio. Ele respondeu: “Você já presenciou um tremor de terra? Quando tudo estremece a sua volta, você também é sacudido; no entanto, não necessariamente fica enterrado nos destroços!” São Padre Pio de Pietrelcina