Encontrados 123 resultados para: emberi szavak

  • Hiszen ezek mind arra valók, hogy használat közben elpusztuljanak. Csak emberi parancsok és tanítások, (Kolosszeieknek írt levél 2, 22)

  • Emberi elismerésre nem törekedtünk, sem a tiétekre, sem a másokéra. (Tesszalonikaiaknak írt I. levél 2, 6)

  • Szüntelenül hálát adunk Istennek, hogy amikor az Isten szavát hallottátok tõlünk, nem úgy fogtátok fel, mint emberi tanítást, hanem mint az Isten szavát, ahogy valóban az is. Bennetek is hatékonynak bizonyul, akik hittetek. (Tesszalonikaiaknak írt I. levél 2, 13)

  • Lelkedre kötöm, Timóteus fiam, hogy a rólad szóló korábbi prófétai szavak értelmében a jó harcot vívd meg bizalommal. (Timóteusnak írt I. levél 1, 18)

  • Mert az összes vadak, madarak, csúszómászók és tengeri állatok természetét meg lehet szelídíteni, s meg is szelídíti az emberi természet, (Szent Jakab levele 3, 7)

  • Engedelmeskedjetek az Úrért minden emberi hatalomnak, mind a királynak, a legfõbbnek, mind a helytartóknak, akiket õ küldött, (Szent Péter I. levele 2, 13)

  • Ugyanígy az asszonyok is engedelmeskedjenek férjüknek, hogy ha némelyek közülük nem is hisznek az Isten szavának, a feleségük magaviselete szavak nélkül is megnyerje õket, (Szent Péter I. levele 3, 1)

  • hogy ne emberi vágyaitokat követve, hanem az Isten akarata szerint éljetek földi életetek hátralevõ idejében. (Szent Péter I. levele 4, 2)

  • Hisz sohasem keletkezett jövendölés emberi akaratból, hanem mindig csak a Szentlélektõl sugalmazva beszéltek - Isten megbízottaiként - a szent emberek. (Szent Péter II. levele 1, 21)

  • de igazságtalansága miatt kapott feddést: a néma teherhordó állat emberi hangon szólalt meg, és megakadályozta a próféta esztelenségét. (Szent Péter II. levele 2, 16)

  • A sáskák külsejükre a harcba induló lovakhoz hasonlítottak. Mintha aranykorona lett volna a fejükön, az arcuk pedig emberi arcra hasonlított. (Jelenések könyve 9, 7)

  • Ez a bölcsesség! Akinek van esze, számítsa ki a vadállat számát, hisz emberi szám: hatszázhatvanhat. (Jelenések könyve 13, 18)


“O Senhor sempre orienta e chama; mas não se quer segui-lo e responder-lhe, pois só se vê os próprios interesses. Às vezes, pelo fato de se ouvir sempre a Sua voz, ninguém mais se apercebe dela; mas o Senhor ilumina e chama. São os homens que se colocam na posição de não conseguir mais escutar.” São Padre Pio de Pietrelcina