Encontrados 756 resultados para: Samuel könyve szerint

  • Kérlek tehát benneteket, hogy lélek szerint éljetek, s akkor majd nem teljesítitek a test kívánságait. (Galatáknak írt levél 5, 16)

  • Ha a Lélek szerint élünk, viselkedjünk is a Léleknek megfelelõen. (Galatáknak írt levél 5, 25)

  • Aki tehát test szerint vet, testébõl is arat majd romlást. Aki ellenben a lélek szerint vet, lelkébõl arat örök életet. (Galatáknak írt levél 6, 8)

  • Akik test szerint akarnak tetszeni, körülmetélkedésre kényszerítenek titeket, csak azért, hogy Krisztus keresztjéért ne szenvedjenek üldözést. (Galatáknak írt levél 6, 12)

  • eleve arra rendelt bennünket, hogy Jézus Krisztus által - akarata és tetszése szerint - fogadott gyermekeivé legyünk; (Efezusiaknak írt levél 1, 5)

  • Igen, mi is õbenne nyertük el az örökséget annak végzésébõl, aki mindent szabad elhatározása szerint tesz. (Efezusiaknak írt levél 1, 11)

  • amelyekben azelõtt éltetek a világ szokása szerint, a levegõégben uralkodó fejdelemnek a hatalma alatt. Ez a lélek most a hitetlenség fiaiban dolgozik. (Efezusiaknak írt levél 2, 2)

  • Adja meg nektek dicsõségének gazdagsága szerint, hogy Lelke által megerõsödjetek bensõ emberré, (Efezusiaknak írt levél 3, 16)

  • Mindegyikünk Krisztus ajándékozásának mértéke szerint részesült a kegyelemben. (Efezusiaknak írt levél 4, 7)

  • öltsétek magatokra az új embert, aki az Isten szerint igazságosságban és az igazság szentségében alkotott teremtmény. (Efezusiaknak írt levél 4, 24)

  • Apák, ne keserítsétek meg gyermekeiteket, hanem neveljétek õket fegyelemben az Úr útmutatása szerint. (Efezusiaknak írt levél 6, 4)

  • Az én Istenem - gazdagsága szerint - dicsõségében ellát majd benneteket Jézus Krisztus által mindennel, amire szükségetek van. (Filippieknek írt levél 4, 19)


“Meu Deus, perdoa-me. Nunca Te ofereci nada na minha vida e, agora, por este pouco que estou sofrendo, em comparação a tudo o que Tu sofreste na Cruz, eu reclamo injustamente!” São Padre Pio de Pietrelcina