1. Akkortájt Antiochusz Epifánész végigvonult a fennsíkon. Meghallotta, hogy Perzsiában van egy Elimaisz nevû város, amelyik híres gazdagságáról, aranyáról és ezüstjérõl.

2. Különösen a templom nagyon gazdag: ott vannak azok az aranyvértek és -páncélok és fegyverek, amelyeket Fülöpnek a fia, Sándor macedóniai király otthagyott, amikor a görögök elsõ királyaként uralkodott.

3. Elment tehát és megkísérelte a város kifosztását, de nem sikerült neki, mert a város lakói tudtak tervérõl,

4. és fölvették vele a harcot. Menekült, és nagy szomorúságában elindult, hogy visszatérjen Babilonba.

5. Akkor valaki utána ment Perzsiába azzal a hírrel, hogy a Júdába bevonult csapatokat leverték.

6. Liziász hatalmas sereg élén kivonult, de a zsidók legyõzték, mivel - fegyvereik, tartalékaik, valamint a legyõzött csapatoktól összeszedett rengeteg zsákmány révén - igen megerõsödtek.

7. Utálatuk tárgyát is lerombolták, amelyet (Liziász) Jeruzsálemben az áldozati oltárra épített. A szentélyt - ahogy azelõtt volt - magas falakkal vették körül, ugyanígy Bet-Cur városát is.

8. Amikor a király ezeket a híreket meghallotta, megrémült, és nagyon megrendült. Fekvõhelyére roskadt és bánatába belebetegedett, hogy nem sikerült neki, amit el akart érni.

9. Napokig ott maradt, mert nagy kedvetlenség lett úrrá rajta. Azt hitte, hogy meg kell halnia.

10. Magához hívatta hát bizalmas embereit, és így szólt hozzájuk: "Szememet elkerüli az álom, szívemet meg nagy bánat nyomja.

11. Azt gondoltam magamban: Mekkora bajba jutottam, milyen nagy szomorúságba estem, hogy ennyire nyomaszt. Uralkodásom idején tiszteltek és szerettek.

12. Most azonban eszembe jut a sok gonoszság, amit Jeruzsálemben véghezvittem. Elhurcoltam onnan az összes arany- és ezüstedényt, aztán embereket küldtem oda, hogy Júda lakóit minden ok nélkül irtsák ki.

13. Ráébredtem, hogy ezért ért utol ez a szerencsétlenség. Lám, idegen földön belepusztulok nagy bánatomba."

14. Akkor odahívatta egyik bizalmasát, Fülöpöt, és egész birodalma fölé rendelte.

15. Átadta neki diadémját, palástját és pecsétgyûrûjét, hogy fiát, Antiochuszt tanítsa, neveljen belõle uralkodót.

16. Antiochusz király a 149. esztendõben meghalt.

17. Amikor Liziász hírét vette, hogy Antiochusz meghalt, fiát, Antiochuszt tette meg helyette királynak, akit ifjúkorában õ nevelt. Az Eupator nevet adta neki.

18. A vár õrsége háborgatta a szentély körül a zsidókat, s azon volt, hogy ártson nekik, a pogányoknak pedig a kedvükre tegyen.

19. Júdás ezért tervbe vette, hogy megsemmisíti õket. Összegyûjtötte tehát az egész népet, hogy vegyék ostrom alá.

20. Össze is gyûltek és 150-ben körülzárták õket. Állásokat és ostromgépeket állítottak fel ellenük. Néhányuknak mégis sikerült átjutniuk az ostromgyûrûn.

21. Különféle Izraelbõl való istentelenek csatlakoztak hozzájuk.

22. Elmentek a királyhoz, és így szóltak hozzá: "Meddig késlekedsz még, hogy igazságot szolgáltass és testvéreinkért bosszút állj?

23. Készségesen szolgáltuk atyádat, teljesítettük akaratát, engedelmeskedtünk parancsainak.

24. Emiatt népünk fiai ellenségessé váltak irányunkban. Akiket csak kézre kerítettek közülünk, azokat mind megölték, amink pedig volt, azt elrabolták.

25. De nem csupán ránk emeltek kezet, hanem egész határvidékedre is.

26. Lám, már Jeruzsálem várát ostromolják, be akarják venni. A templomot és Bet-Curt megerõsítették.

27. Ha gyorsan meg nem elõzöd õket, még ennél is nagyobb dolgokat visznek végbe, és nem leszel képes többé feltartóztatni õket."

28. E hírek hallatára a király haragra gerjedt, hívatta bizalmas embereit,

29. valamint a sereg és a lovasság vezéreit. Más országokból és a tenger szigeteirõl is csatlakoztak hozzá különféle zsoldos csapatok.

30. Hadereje százezer gyalogosra, húszezer lovasra és harminckét harci elefántra rúgott.

31. Végigvonultak Idumeán, és Bet-Cur elõtt ütöttek tábort. Sokáig ostromolták, ostromgépeket is alkalmaztak. De azok kivonultak és felgyújtották õket - férfiasan harcoltak.

32. Júdás elvonult a vár alól, és Bet-Zacharja közelében ütött tábort, szemben a király seregével.

33. A király is jókor elindult, és sietve Bet-Zacharjába vezette a sereget. Csatasorba álltak és megfújták a trombitákat.

34. Az elefántok orra elé szõlõlevet meg szederlét tettek - ezzel igyekeztek õket harcra ingerelni.

35. Aztán szétosztották az állatokat a csapatok között. Minden elefánt mellé ezer páncélingbe öltözött embert rendeltek, akik a fejükön bronzsisakot viseltek. Azonkívül még ötszáz válogatott lovast is beosztottak minden állat mellé.

36. Ezek már régóta hozzá voltak szokva az állathoz, követték, ahová csak ment, nem szakadtak el tõle.

37. Erõs, fedett fatorony volt mindegyik elefánton, szíjjal odaerõsítve, bennük három katona - ezek innét harcoltak - meg a hajtó.

38. A többi lovas a sereg két szárnyán állt fel, jobbról és balról, hogy nyugtalanítsák az ellenséget és fedezzék a saját harcmozdulataikat.

39. Amikor a nap visszaverõdött az arany- és bronzvérteken, még a hegyek is tündököltek; úgy világítottak, mint a fáklyák.

40. A királyi sereg egyik része a dombon helyezkedett el, a másik a lapályon. Biztosan és rendezetten nyomultak elõre.

41. Mindenki remegett, aki csak hallotta a sokaság zaját, a sereg robaját meg a fegyvercsörgést. Hatalmas, erõs sereg volt.

42. Júdás közeledett a seregével, hogy fölvegye a harcot. A király seregébõl hatszáz harcos elesett.

43. Ekkor Eleazár, az auarani észrevette, hogy az egyik állat a királyi bíbor színt viseli, és az összes többi állatot felülmúlja. Így azt gyanította, hogy a király ül rajta.

44. Feláldozta hát magát, hogy megmentse népét, magának pedig örök hírnevet szerezzen.

45. Bátran odarontott, be a csatasorokba. Jobbra is, balra is vagdalkozott, úgyhogy mindkét oldalon visszahõköltek.

46. Akkor bebújt az elefánt alá, alulról beledöfött és megölte, (az elefánt) földre rogyott, így õ is ott lelte halálát.

47. Mindazáltal látva a birodalom erõit és a csapatok harci készségét, visszavonultak elõlük.

48. A király csapatai most Jeruzsálembe vonultak fel ellenük. A király Júdeával és Sion hegyével szemközt ütött tábort.

49. A Bet-Curban lakó emberekkel békét kötött. Azok megadták magukat, mivel már nem volt semmi élelmük, hogy kiállhatták volna az ostromot - épp szombati nyugalom uralkodott az országban.

50. Tehát a király hatalmába kerítette Bet-Curt, majd õrséget helyezett bele, hogy õrizze.

51. Aztán hosszú idõn át a szentélyt ostromolta. Lõtornyokat, faltörõ kosokat, tûzcsóvákat, kõvetõ és nyíllövõ szerkezeteket és röpítõgépeket állított fel,

52. de azok is alkalmaztak gépeket támadóikkal szemben, és sokáig védekeztek.

53. Csakhogy az élelem kifogyott a kamrákból, mivel éppen a hetedik esztendõ volt. A maradék tartalékot már azok fölélték, akik a pogányok elõl Jeruzsálembe menekültek.

54. Csak kevés ember maradt a szentélyben, mert az éhség úrrá lett rajtuk, és szétszéledtek, ki-ki a maga hazájába.

55. Akkor Liziász hírét vette, hogy Fülöp, akit Antiochusz király még életében kijelölt, hogy fiát uralkodásra tanítsa,

56. hazatért Perzsiából és Médeából; vele vannak azok a csapatok is, amelyek még a királlyal vonultak hadba, s azon fáradozik, hogy átvegye a hatalmat.

57. Ezért sürgette a mielõbbi útrakelést. "Napról napra fogy az erõnk és az élelmünk - mondta a királynak, a sereg vezéreinek és a katonáknak. - Igaz, a helyet, ahol táborozunk, még szilárdan tartjuk. De ránk nehezedik a birodalom gondja.

58. Nyújtsunk hát kezet ezeknek az embereknek, és kössünk velük, meg az egész néppel is békét.

59. Engedjük meg nekik, hogy szokásaik szerint éljenek, úgy, mint azelõtt. Mert amiatt gyúltak haragra és mûvelték mindezt, hogy szokásaikat betiltottuk."

60. A terv tetszett a királynak és a sereg vezéreinek. Így hát követeket küldött hozzájuk békét kötni. El is fogadták.

61. A király és a sereg vezérei esküvel ígértek biztonságot.

62. Erre kijöttek a várból, a király pedig felvonult Sion hegyére. Mikor azonban látta ott az erõdöt, megszegte az esküt, amelyet tett: parancsot adott, hogy rombolják le körös-körül a falakat.

63. Aztán sietve elvonult és visszatért Antiochiába. Ott találta Fülöpöt, a város uraként. Megtámadta, és erõvel megszerezte a várost.





“Quem te agita e te atormenta é o demônio.Quem te consola é Deus”! São Padre Pio de Pietrelcina