1. Végül, imádkozzatok értünk, testvérek, hogy az Úr szava terjedjen, és dicsõségre jusson, mint nálatok is,

2. és hogy megszabaduljunk az ártó és gonosz emberektõl. A hit ugyanis nem mindenkié.

3. Az Úr azonban hûséges, megerõsít benneteket és megoltalmaz a gonosztól.

4. Bízunk az Úrban, hogy megtartjátok, amit meghagytunk nektek, és a jövõben is meg fogjátok tartani.

5. Az Úr vezérelje szíveteket Isten szeretetére és krisztusi türelemre!

6. Urunk, Jézus Krisztus nevében meghagyjuk nektek, testvérek, kerüljetek minden olyan testvért, aki kifogásolható módon él, és nem ragaszkodik a tõlünk kapott hagyományhoz.

7. Hiszen tudjátok, hogyan kell minket követni. Nem éltünk tétlenül közöttetek,

8. senki kenyerét ingyen nem ettük, hanem keserves fáradsággal, éjjel-nappal megdolgoztunk érte, hogy senkinek ne legyünk terhére.

9. Nem mintha nem lett volna rá jogunk, hanem mert példát akartunk nektek adni, hogy kövessétek.

10. Már amikor nálatok voltunk, meghagytuk nektek, hogy aki nem akar dolgozni, ne is egyék.

11. Most mégis azt halljuk, hogy némelyek rendetlenül élnek, semmit sem dolgoznak, hanem haszontalanságra fecsérlik idejüket.

12. Az ilyeneknek megparancsoljuk, figyelmeztetjük õket Urunkban, Jézus Krisztusban, hogy békésen dolgozva a maguk kenyerét egyék.

13. Ti pedig, testvérek, ne unjatok bele a jótettekbe.

14. Ha valaki nem engedelmeskednék a levélben adott tanításnak, azt jegyezzétek meg, és kerüljétek a társaságát, hogy észre térjen.

15. De ne bánjatok vele úgy, mint ellenséggel, hanem feddjétek meg mint testvéreteket.

16. A békesség Ura adjon nektek mindig és minden körülmények között békét! Az Úr legyen mindnyájatokkal!

17. A köszöntést saját kezemmel írom: Pál. Minden levelemben ez a jel, ez a kézírásom.

18. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme legyen mindnyájatokkal!




Livraria Católica

Conheça esses e outros livros em nossa livraria.



“Pobres e desafortunadas as almas que se envolvem no turbilhão de preocupações deste mundo. Quanto mais amam o mundo, mais suas paixões crescem, mais queimam de desejos, mais se tornam incapazes de atingir seus objetivos. E vêm, então, as inquietações, as impaciências e terríveis sofrimentos profundos, pois seus corações não palpitam com a caridade e o amor. Rezemos por essas almas desafortunadas e miseráveis, para que Jesus, em Sua infinita misericórdia, possa perdoá-las e conduzi-las a Ele.” São Padre Pio de Pietrelcina