1. Ha ér valamit a Krisztusban adott buzdítás, a szeretetbõl fakadó intelem, a lelki közösség, a bensõség és együttérzés,

2. akkor tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy egyetértetek, ugyanúgy szerettek és egy lélekként ugyanarra törekesztek.

3. Semmit se tegyetek vetélkedésbõl vagy hiú dicsõségvágyból! Inkább mindenki alázatosan a másikat tartsa magánál kiválóbbnak.

4. Senki ne keresse csak a maga javát, hanem a másét is.

5. Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt.

6. Õ Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlõséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell,

7. hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember.

8. Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.

9. Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek,

10. hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban,

11. s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsõségére, hogy Jézus Krisztus az Úr.

12. Kedveseim, ti mindig engedelmesek voltatok, félve-remegve munkáljátok hát üdvösségeteket, nemcsak amikor köztetek vagyok, hanem sokkal inkább most, hogy távol kell lennem.

13. Hiszen Isten maga ébreszti bennetek a szándékot, s hajtja végre a tettet tetszésének megfelelõen.

14. Zúgolódás és huzavona nélkül tegyetek meg mindent,

15. hogy kifogástalanok és tiszták legyetek, Istennek ártatlan gyermekei a gonosz és romlott nemzedékben, amelyben úgy kell ragyognotok, mint a csillagoknak a mindenségben.

16. Ragaszkodjatok az életet tápláló tanításhoz, hogy Krisztus Jézus napján dicsõségemre váljatok. Akkor nem futottam hiába, és nem fáradtam fölöslegesen.

17. Sõt, ha hitetek szent szolgálatáért áldozatként véremet ontják is, örülök, együtt örülök mindnyájatokkal.

18. Örüljetek hát ti is, örüljetek velem!

19. Remélem Urunk Jézusban, hogy nemsokára elküldhetem Timóteust, és megnyugodhatom, hallva hogylétetekrõl.

20. Nincs senkim ugyanis, aki annyira hozzám hasonló lelkületû volna, s oly õszintén szívén viselné ügyeteket.

21. A többiek mind a maguk javát keresik, nem Krisztus Jézusét.

22. Róla azonban tudjátok, mennyire megbízható, hiszen, mint a gyermek apja mellett, úgy szolgált mellettem az evangélium ügyében.

23. Remélem tehát, hogy elküldhetem, mihelyt megtudom, hogyan áll az ügyem.

24. Sõt bízom az Úrban, hogy nemsokára magam is indulhatok hozzátok.

25. Addig is szükségesnek tartom, hogy visszaküldjem hozzátok Epafroditusz testvéremet, munka- és küzdõtársamat, akit ti küldtetek, hogy szükségemben szolgálatomra legyen.

26. Nagyon vágyott már utánatok, és nyugtalankodott, hogy betegségérõl értesültetek.

27. Valóban halálos beteg volt, de Isten megkönyörült rajta. Nemcsak rajta, hanem rajtam is, hogy bánatra bánat ne érjen.

28. Igyekszem hamarosan útnak indítani, hogy viszontlátva újra örüljetek neki, s nekem se kelljen szomorkodnom.

29. Fogadjátok nagy örömmel az Úrban, és becsüljétek meg az ilyen embert.

30. Hiszen Krisztus ügyéért került közel a halálhoz, az életét kockáztatta, hogy a nekem tett szolgálattal pótolja, amit ti nem tehettek.





“O passado não conta mais para o Senhor. O que conta é o presente e estar atento e pronto para reparar o que foi feito.” São Padre Pio de Pietrelcina