Fondare 1997 Risultati per: volt

  • Az emeleti teremben, ahol összegyûltünk, volt lámpa bõven. (Apostolok Cselekedetei 20, 8)

  • Jól tudjátok, hogy amire magamnak és társaimnak szükségünk volt, a kezem munkájával szereztem meg. (Apostolok Cselekedetei 20, 34)

  • Fülöpnek volt négy prófétáló tehetséggel megáldott lánya, akik szüzek voltak. (Apostolok Cselekedetei 21, 9)

  • Néhány nap múlva megjelent Félix, zsidó feleségével, Druzillával együtt, aki zsidó nõ volt, hívatta Pált és meghallgatta a Krisztus Jézusra vonatkozó hit felõl. (Apostolok Cselekedetei 24, 24)

  • Csak vallásukkal kapcsolatban volt vele valami vitájuk, meg egy bizonyos halott Jézust illetõen, akirõl Pál azt állította, hogy él; ezzel hozakodtak elõ. (Apostolok Cselekedetei 25, 19)

  • Az idõ igen eljárt, a hajózás már nem volt biztonságos, hisz már a böjt ideje is elmúlt. Pál figyelmeztette õket, így szólva: (Apostolok Cselekedetei 27, 9)

  • A kikötõ nem volt alkalmas a telelésre, ezért a többség abban állapodott meg, hogy elhajóznak onnét, és ha csak lehetséges, egy krétai kikötõbe, Fõnixbe futnak be, és ott töltik a telet. Ez a kikötõ védelmet nyújt a délnyugati és az északnyugati szél ellen. (Apostolok Cselekedetei 27, 12)

  • Amikor megvirradt, nem ismerték fel a szárazföldet, de egy öblöt észrevettek. Lapos partja volt, úgy gondolták hát, hogy ha lehetséges, erre futtatják rá a hajót. (Apostolok Cselekedetei 27, 39)

  • A katonáknak az volt a szándékuk, hogy a foglyokat megölik, nehogy partra úszva elmeneküljenek. (Apostolok Cselekedetei 27, 42)

  • Nem gyengült meg a hite, bár majdnem százesztendõs volt, nem gondolt életerejét vesztett testére, sem Sára elapadt méhére. (Rómaiaknak írt levél 4, 19)

  • meg volt gyõzõdve, hogy elég hatalmas ígéretének teljesítésére. (Rómaiaknak írt levél 4, 21)

  • Bûn volt a világon azelõtt is, hogy a törvény adatott, de a bûn, ha nincs törvény, nem számít bûnnek. (Rómaiaknak írt levél 5, 13)


“O temor e a confiança devem dar as mãos e proceder como irmãos. Se nos damos conta de que temos muito temor devemos recorrer à confiança. Se confiamos excessivamente devemos ter um pouco de temor”. São Padre Pio de Pietrelcina