Fondare 523 Risultati per: szent nemzet

  • Mert jobb lett volna nekik, ha nem ismerték volna a nekik adott szent parancsokat, mint hogy aztán hûtlenek lettek hozzájuk. (Szent Péter II. levele 2, 21)

  • hogy jussanak eszetekbe, amiket a szent próféták elõre megmondtak, továbbá Urunk és Megváltónk parancsa, amelyet apostolaitok közöltek veletek. (Szent Péter II. levele 3, 2)

  • Titeket azonban fölkent a Szent, és ezt mindannyian tudjátok. (Szent János I. levele 2, 20)

  • És mindenki, aki így remél benne, megszentelõdik, ahogyan szent õ is. (Szent János I. levele 3, 3)

  • De ti szeretteim, ti szent hitetek alapján épüljetek fel; imádkozzatok a Szentlélekben, (Szent Júdás levele 1, 20)

  • "A filadelfiai egyház angyalának ezt írd: Ezt mondja a Szent, az Igaz, akinél Dávid kulcsa van, aki ha valamit kinyit, senki be nem zárja, s ha valamit bezár, senki ki nem nyitja: (Jelenések könyve 3, 7)

  • Mind a négy élõlénynek hat-hat szárnya volt körös-körül és belül is, tele szemekkel. Éjjel-nappal folyvást ezt zengték: "Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt, aki van és aki eljõ!" (Jelenések könyve 4, 8)

  • Nagy szóval kiáltották, mondván: "Urunk, te szent és igaz, meddig vársz még az ítélettel? Mikor állsz bosszút a vérünkért a föld lakóin?" (Jelenések könyve 6, 10)

  • Jött egy másik angyal, megállt az oltár elõtt, aranyfüstölõ volt nála. Sok tömjént kapott, hogy az összes szent imádásával tegye az aranyoltárra, amely az Isten trónusa elõtt állt. (Jelenések könyve 8, 3)

  • De a templom külsõ udvarát hagyd ki, és ne mérd fel, mert a pogányoké lesz, akik a szent várost negyvenkét hónapig tiporják." (Jelenések könyve 11, 2)

  • az inni fog az Isten haragjának borából, amelyet színtisztán töltött haragja kelyhébe. Kénköves tûzben fog gyötrõdni a szent angyalok és a Bárány színe elõtt. (Jelenések könyve 14, 10)

  • Ki ne félne téged, Uram, és ki ne dicsõítené a neved? Mert csak te vagy szent! Minden nemzet eljön és leborul színed elõtt. mert ítéleteid kinyilvánultak." (Jelenések könyve 15, 4)


“A cada vitória sobre o pecado corresponde um grau de glória eterna”. São Padre Pio de Pietrelcina