Fondare 76 Risultati per: bûnt
Bár semmi halált érdemlõ bûnt nem tudtak róla, mégis halálát kérték Pilátustól. (Apostolok Cselekedetei 13, 28)
Mit mondjunk tehát? Talán a törvény bûn? Semmi esetre sem. De a bûnt a törvény alapján ismertem meg, hiszen a bûnös kívánság nem vált volna bennem tudottá, ha a törvény nem mondaná: Ne kívánd meg! (Rómaiaknak írt levél 7, 7)
Amire ugyanis a törvény nem volt képes, mert a test miatt erõtlenné vált, azt Isten véghezvitte: elküldte tulajdon fiát a bûn miatt a bûn testének hasonlóságában, hogy elítélje a testben levõ bûnt, (Rómaiaknak írt levél 8, 3)
De ha megnõsülsz, nem vétkezel, s ha a lány férjhez megy, nem követ el bûnt. Ám az ilyeneket testi nyugtalanság gyötri, s én meg akarlak kímélni benneteket. (Korintusiaknak írt I. levél 7, 28)
Õ azt, aki bûnt nem ismert, "bûnné" tette értünk, hogy benne "Isten igazságossága" legyünk. (Korintusiaknak írt II. levél 5, 21)
Ha azonban mi azáltal, hogy Krisztusban keressük az igazzá válást, bûnössé válnánk, akkor vajon Krisztus nem a bûnt mozdítaná-e elõ? Semmi esetre sem. (Galatáknak írt levél 2, 17)
hiszen akkor a világ kezdete óta már többször kellett volna szenvednie. Így azonban az idõk végén egyszer s mindenkorra megjelent, hogy áldozatával eltörölje a bûnt. (Zsidóknak írt levél 9, 26)
Aztán a kívánság, ha már megfogant, bûnt szül, a bûn meg, ha elkövetik, halált szül. (Szent Jakab levele 1, 15)
De ha a személyek között különbséget tesztek, bûnt követtek el, s a törvény, mint törvényszegõket, elmarasztal benneteket. (Szent Jakab levele 2, 9)
Aki tehát tudna jót tenni, de nem tesz, bûnt követ el. (Szent Jakab levele 4, 17)
"Bûnt nem követett el, hamisság nem volt ajkán." (Szent Péter I. levele 2, 22)
De ha világosságban járunk, ahogy õ is világosságban van, akkor közösségben vagyunk egymással, és Fiának, Jézusnak a vére minden bûnt lemos rólunk. (Szent János I. levele 1, 7)