Fondare 14115 Risultati per: Re
Így beteljesedett Izajás próféta jövendölése: "Uram, ki hitt a szavunknak, és az Úr ereje ki elõtt vált nyilvánvalóvá?" (János evangéliuma 12, 38)
Mert többre tartották az emberek megbecsülését, mint az Isten dicsõségét. (János evangéliuma 12, 43)
Húsvét ünnepe elõtt történt: Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor a világból vissza kell térnie az Atyához, mivel szerette övéit, akik a világban maradtak, mindvégig szerette. (János evangéliuma 13, 1)
Vacsora közben történt, amikor a sátán már fölébresztette az áruló Júdásnak, Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el. (János evangéliuma 13, 2)
Aztán vizet öntött egy mosdótálba, majd hozzáfogott, hogy sorra megmossa, s a derekára kötött kendõvel megtörölje tanítványainak a lábát. (János evangéliuma 13, 5)
Nem mindnyájatokról mondom ezt, mert hiszen tudom, kiket választottam ki. De be kell teljesednie az Írásnak: "Aki kenyeremet eszi, sarkát emelte ellenem." (János evangéliuma 13, 18)
Elõre megmondom, mielõtt megtörténnék, hogy amikor majd bekövetkezik, higgyétek, hogy én vagyok. (János evangéliuma 13, 19)
E szavak után Jézusnak mélyen megrendült a lelke, s megerõsítette: "Bizony, bizony, mondom nektek: Egyikõtök elárul." (János evangéliuma 13, 21)
Erre a tanítványok egymásra néztek, mert nem tudták, melyikükrõl mondta. (János evangéliuma 13, 22)
Erre Jézus keblére hajolt és megkérdezte: "Uram, ki az?" (János evangéliuma 13, 25)
Mivel Júdás kezelte a pénzt, némelyek azt gondolták, hogy Jézus megbízta: "Vedd meg, amire az ünnepen szükségünk lesz." Vagy hogy adjon valamit a szegényeknek. (János evangéliuma 13, 29)
Fiaim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Keresni fogtok, de amint a zsidóknak mondtam, most nektek is mondom: Ahova megyek, oda ti nem jöhettek. (János evangéliuma 13, 33)