Mosaico decorativo

Fondare 2935 Risultati per: Oro

  • mert ezek azok a napok, amelyeken a zsidók megszabadultak ellenségeiktõl, s ez az a hónap, amikor szomorúságuk örömre, gyászuk pedig ünnepnapra változott. Üljék meg ezeket a napokat vidám lakomákkal, küldjenek egymásnak kóstolót, s adjanak ajándékot a szegényeknek. (Eszter könyve 9, 22)

  • Ezt olvassuk bennük: "A zsidó Mardokeus a második volt Achasvéros király után, a zsidók elõtt tekintélyes ember, testvérei sokaságának körében pedig kedves, mert népe javát kereste, a fajtájának boldogulása érdekében szólt." (a) Mardokeus így szólt: "Mindent Isten vitt végbe. (b) Emlékezz az álomra, amelyet ezekkel az eseményekkel kapcsolatban láttam - semmi sem maradt beteljesületlenül: (c) sem a kis forrás, amely folyóvá dagadt, sem a fény, amely felragyogott, sem a nap, sem pedig a víz bõsége. Eszter ez a folyó, akit a király felségül vett és királynévá tett. (d) A két sárkány én vagyok meg Ámán. (e) A nemzetek azok, akik összegyûltek, hogy kiirtsák a zsidók nevét. (f) Népem, Izrael az Istenhez kiáltott és megszabadult. Mert az Úr óvott meg minket ezektõl a bajoktól. Az Úr vitte végbe ezeket a jeleket és csodákat, amilyeneket a pogányok között nem mûvelt soha. (g) Valójában õ rendelt két sorsot, egyet Isten népe javára, egyet a pogány népek számára. (h) S ezek a sorsok beteljesedtek minden népen az õ terve szerint a meghatározott órában, idõben és napon. (i) Isten akkor megemlékezett népérõl, s igazságot szolgáltatott örökségének. (k) Ezért ezek a napok, Adar hónap tizennegyedik és tizenötödik napja az ünnepi összejövetel, az öröm és vigasság napjai lesznek az Úr színe elõtt minden nemzedéken át, örökkön-örökké népében, Izraelben." (l) Ptolemeusz és Kleopatra uralkodásának 4. évében Dosziteus, aki papnak és levita származásúnak mondta magát, valamint fia, Ptolemeusz hozták ezt a purimra vonatkozó levelet. Azt állították róla, hogy hiteles és a jeruzsálemi közösségbõl való Lüzimachosz fordította le, Ptolemeusznak a fia. (Eszter könyve 10, 3)

  • Igen, legyen az a nap sötétség! Az Isten odafenn ne törõdjék vele, ne is ragyogjon fel annak a napnak a fénye! (Jób könyve 3, 4)

  • Sötétség nyelje el! Ne soroljátok az év többi napja közé, és ne számítsák be hónapok napjának! (Jób könyve 3, 6)

  • Ordít az oroszlán, bömböl a nõsténye, mint mikor a kölyköknek kiverik a fogát. (Jób könyve 4, 10)

  • Pusztul az oroszlán, ha nincsen prédája, s a nõstény kölykei szétszélednek. (Jób könyve 4, 11)

  • Reggeltõl estéig tönkreveri õket, eltûnnek örökre, és ki gondol rájuk? (Jób könyve 4, 20)

  • Hatszor is kiragad a szorongatásból, s hetedszerre sem hagy bajba jutni. (Jób könyve 5, 19)

  • Férgek lepik el testem, s a föld pora fedi. Összeaszalódik, s gennyezik a bõröm. (Jób könyve 7, 5)

  • Eltûnök én immár, nem élek örökké, hagyj hát magamra, éltem egy lehelet. (Jób könyve 7, 16)

  • Vajon mi az ember, hogy oly nagyra tartod, arra méltatod, hogy törõdj vele. (Jób könyve 7, 17)

  • Ha erõrõl van szó, akkor õ az Erõs, ha a jogot nézzük, hát ki idézi meg? (Jób könyve 9, 19)


"Agradeça sempre ao Pai eterno por sua infinita misericórdia". São Padre Pio de Pietrelcina