Mosaico decorativo

Fondare 2152 Risultati per: Nevezik Isten őrülete

  • Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz, a korsók és poharak megmosásához és sok ehhez hasonlóhoz ragaszkodtok." (Márk evangéliuma 7, 8)

  • Majd így folytatta: "Szépen semmibe veszitek Isten parancsát, hogy hagyományotokat állítsátok a helyére." (Márk evangéliuma 7, 9)

  • Isten szavát érvénytelenítitek hagyományotokkal, amellyel azt átadjátok. És sok ehhez hasonlót tesztek." (Márk evangéliuma 7, 13)

  • De õ hátrafordult, ránézett tanítványaira, s így korholta Pétert: "Távozz mögém sátán, mert nem az Isten dolgaival törõdsz, hanem az emberekével." (Márk evangéliuma 8, 33)

  • Aztán még hozzáfûzte: "Bizony mondom nektek, hogy a jelenlevõk közül lesznek, akik nem halnak meg, míg meg nem látják Isten hatalomban eljövõ országát." (Márk evangéliuma 9, 1)

  • Ha szemed megbotránkoztat, vájd ki. Jobb félszemmel bemenned az Isten országába, mint két szemmel a kárhozatra jutni, (Márk evangéliuma 9, 47)

  • De Isten a teremtés kezdetén férfit és nõt alkotott. (Márk evangéliuma 10, 6)

  • Amit tehát Isten összekötött, azt ember ne válassza szét." (Márk evangéliuma 10, 9)

  • Amikor Jézus észrevette, helytelenítette. "Hagyjátok - mondta -, hadd jöjjenek hozzám a kicsinyek, ne akadályozzátok õket, hisz ilyeneké az Isten országa. (Márk evangéliuma 10, 14)

  • Bizony mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy gyermek, nem jut be oda." (Márk evangéliuma 10, 15)

  • "Miért mondasz engem jónak? - kérdezte Jézus. - Senki sem jó, csak egy, az Isten. (Márk evangéliuma 10, 18)

  • Jézus erre körülnézett és tanítványaihoz fordult: "Milyen nehezen jut be a gazdag az Isten országába!" (Márk evangéliuma 10, 23)


"O passado não conta mais para o Senhor. O que conta é o presente e estar atento e pronto para reparar o que foi feito." São Padre Pio de Pietrelcina