Mosaico decorativo

Fondare 608 Risultati per: Istennel Való Szövetség

  • Miért is nevezik õket isteneknek? Még asszonyok is mutathatnak be áldozatot az ezüstbõl, aranyból és fából való isteneik elõtt. (Báruk könyve 6, 29)

  • Ha pedig tûz fenyegeti a fából való, aranyozott és ezüstözött isteneket, akkor a papok ugyan kimenekülnek, de õk éppúgy odaégnek, mint a gerendák. (Báruk könyve 6, 54)

  • A fából való, aranyozott és ezüstözött istenek nem menekülhetnek sem a tolvajok, sem a rablók elõl. Ezek erõsebbek, mint õk, elviszik az aranyat és az ezüstöt, s a rajtuk levõ ruhát is, és eltûnnek vele. Tehát magukon sem segíthetnek. (Báruk könyve 6, 57)

  • Ahogy a madárijesztõ az uborkaföldön nem õriz meg semmit, úgy vannak az õ fából való, arannyal és ezüsttel bevont isteneik is. (Báruk könyve 6, 69)

  • Így beszélj: Ezt üzeni az Úr, az Isten Jeruzsálemnek: Származásod és születésed szerint Kánaán földjérõl való vagy. Apád amorita, anyád hetita volt. (Ezekiel könyve 16, 3)

  • Senki sem hajolt föléd gyengéden, hogy irántad való szánalomból ezek közül valamit is megtegyen veled. Már születésed napján utáltak és kitettek a nyílt mezõre. (Ezekiel könyve 16, 5)

  • Te meg visszaemlékszel útjaidra, és szégyenkezel, amikor majd veszem nõvéreidet és húgaidat és leányaidul neked adom õket, de nem a veled való szövetségem jegyében. (Ezekiel könyve 16, 61)

  • Nálad vásárolt Júda és Izrael földje, és cserébe Minnitbõl való gabonát, viaszt, mézet, olajat és balzsamot hozott. (Ezekiel könyve 27, 17)

  • Megtudja majd Egyiptom minden lakója, hogy én vagyok az Úr. Mert Izrael háza számára nádszálból való támasz voltál. (Ezekiel könyve 29, 6)

  • Kus, Put, Lud, egész Arábia, Kub és a szövetség fiai velük együtt elhullanak a kardnak élén. (Ezekiel könyve 30, 5)

  • A béke szövetségét kötöm velük, s ez örök szövetség lesz. Megerõsítem és megsokasítom õket, és felállítom közöttük szentélyemet, örök idõkre. (Ezekiel könyve 37, 26)

  • Egyétek a hõsök húsát és igyátok a föld fejedelmeinek vérét! Ezek mind kosok, bárányok, bakok és Básánból való hizlalt bikaborjak. (Ezekiel könyve 39, 18)


"O Santo Sacrifício da Missa é o sufrágio mais eficaz que ultrapassa todas as orações." São Padre Pio de Pietrelcina