Fondare 76 Risultati per: Istenbe vetett bizalom

  • Ám bizalom tölt el bennünket, így jobban szeretnénk megválni a testtõl és hazaérkezni az Úrhoz. (Korintusiaknak írt II. levél 5, 8)

  • Tudjuk azonban, hogy az embert nem a törvény szerinti tettek teszik igazzá, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit. Ezért elfogadtuk Jézus Krisztus hitét, hogy a Krisztusba vetett hitben váljunk igazzá, nem mert tetteink megfelelnek a törvénynek, hisz a törvény szerinti tettek senkit sem tesznek igazzá. (Galatáknak írt levél 2, 16)

  • De az Írás mindent bûnösnek nyilvánított, hogy a hívõk a Jézus Krisztusba vetett hit folyományaként részesüljenek az ígéretben. (Galatáknak írt levél 3, 22)

  • Hiszen az Isten fiai vagytok a Jézus Krisztusba vetett hitben. (Galatáknak írt levél 3, 26)

  • Azóta, hogy értesültem Urunk Jézusba vetett hitetekrõl és minden szent iránt tanúsított szeretetetekrõl, (Efezusiaknak írt levél 1, 15)

  • Mindent lába alá vetett, õt magát meg mindenek fölött az egész Egyház fejévé tette: (Efezusiaknak írt levél 1, 22)

  • Hiszen nem a törvény útján váltam igazzá, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit révén. Isten ugyanis a hit által tett igazzá, (Filippieknek írt levél 3, 9)

  • Hallottunk ugyanis Jézus Krisztusba vetett hitetekrõl és arról a szeretetrõl, amelyet minden szent iránt tanúsíttok (Kolosszeieknek írt levél 1, 4)

  • Benne temetkeztetek el a keresztségben, és benne támadtatok fel, annak az Istennek az erejébe vetett hit által, aki Õt a halálból feltámasztotta. (Kolosszeieknek írt levél 2, 12)

  • Állandóan gondolunk Istenünk és Atyánk elõtt tevékeny hitetekre, áldozatos szeretetetekre és Urunkba, Jézus Krisztusba vetett szilárd reményetekre. (Tesszalonikaiaknak írt I. levél 1, 3)

  • Tõletek kiindulva terjedt el az Úr szava, s nem is csupán Macedóniában és Achájában; Istenbe vetett hitetek mindenütt ismeretes lett, ezért nem is kell róla beszélnünk. (Tesszalonikaiaknak írt I. levél 1, 8)

  • Az e világ gazdagjait figyelmeztesd, hogy ne legyenek gõgösek, és reményüket ne bizonytalan vagyonba vessék, hanem az Istenbe, aki bõven megad nekünk mindent megélhetésünkhöz. (Timóteusnak írt I. levél 6, 17)


“Somente por meio de Jesus podemos esperar a salvação.” São Padre Pio de Pietrelcina