Mosaico decorativo

Fondare 2142 Risultati per: Isten Hatalmának

  • Péter így kezdte beszédét: "Valóban el kell ismernem, hogy az Isten nem személyválogató, (Apostolok Cselekedetei 10, 34)

  • Miképp kente fel az Isten a názáreti Jézust Szentlélekkel és hatalommal. S õ ahol csak járt, jót tett, meggyógyította az összes ördögtõl megszállottat, mert vele volt az Isten. (Apostolok Cselekedetei 10, 38)

  • de harmadnap feltámasztotta az Isten, és látható alakban megmutatta, (Apostolok Cselekedetei 10, 40)

  • Megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek, és tanúsítsuk, hogy õ az, akit az Isten az élõk és holtak bírájául rendelt. (Apostolok Cselekedetei 10, 42)

  • Az apostolok és a júdeai testvérek megtudták, hogy a pogányok is elfogadták az Isten szavát. (Apostolok Cselekedetei 11, 1)

  • Másodszor is megszólított az égi hang: Amit az Isten tisztává tett, azt te ne tartsd közönségesnek. (Apostolok Cselekedetei 11, 9)

  • Ha tehát az Isten ugyanazt az ajándékot adta nekik is, mint nekünk, akik hiszünk Jézus Krisztusban, ki vagyok én, hogy akadályt gördítsek az Isten útjába?" (Apostolok Cselekedetei 11, 17)

  • Miután ezeket hallották, elhallgattak, és dicsõítették az Isten: "Így hát a pogányoknak is megadta az Isten az életre vezetõ bûnbánatot." (Apostolok Cselekedetei 11, 18)

  • Amikor megérkezett és látta az Isten kegyelmét, boldog volt és mindenkit buzdított, hogy ragaszkodjék az Úrhoz szíve mélyébõl. (Apostolok Cselekedetei 11, 23)

  • A nép így kiáltozott: "Ez már az Isten szava, nem emberé!" (Apostolok Cselekedetei 12, 22)

  • Az Isten, szava egyre szélesebb körben terjedt. (Apostolok Cselekedetei 12, 24)

  • Szalamiszba érve a zsidók zsinagógáiban hirdették az Isten szavát. János is segített nekik. (Apostolok Cselekedetei 13, 5)


"Nas tribulações é necessário ter fé em Deus." São Padre Pio de Pietrelcina