Fondare 29 Risultati per: Hasonlóképpen

  • Ahogy új épület emelésekor is az építõre hárul az egész épület gondja, a díszítõnek és a festõnek pedig a díszítés a dolga, úgy tetszik, velünk is hasonlóképpen áll a helyzet. (Makkabeusok II. könyve 2, 29)

  • Hasonlóképpen nem adhatnak gazdagságot, és nem ajándékozhatnak pénzt. Ha valaki fogadalmat tesz elõttük és nem teljesíti, nem kérhetik számon. (Báruk könyve 6, 34)

  • Hasonlóképpen a villám is, ha felcsillan, szép látvány. Ugyanígy a szél is minden vidéken fúj. (Báruk könyve 6, 60)

  • A fülkéken és oszlopaikon rácsozott ablakok voltak, a kapun belül körös-körül, hasonlóképpen ablakok voltak a csarnokokon is, belül körös-körül, az oszlopokon pedig pálmafák voltak. (Ezekiel könyve 40, 16)

  • A hetedik hónapban, a hónap tizenötödik napján az ünnepen hasonlóképpen mutasson be hét napon át bûnért való áldozatot, égõáldozatot, ételáldozatot és ugyanannyi mennyiségû olajat. (Ezekiel könyve 45, 25)

  • Feleségét elvette a második is, de az is meghalt anélkül, hogy gyermeke lett volna. Hasonlóképpen a harmadik is, (Márk evangéliuma 12, 21)

  • Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus így szólt Simonhoz: "Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel." (Lukács evangéliuma 5, 10)

  • "Aki irgalmas szívû volt iránta" - felelte. Jézus így folytatta: "Menj és tégy te is hasonlóképpen." (Lukács evangéliuma 10, 37)

  • Aki azon a napon a háztetõn lesz, és a holmija lent a házban, ne jöjjön le érte. Hasonlóképpen, aki kinn lesz a határban, ne térjen vissza érte. (Lukács evangéliuma 17, 31)

  • A férfiak hasonlóképpen abbahagyták az asszonnyal való természetes életet, egymás iránt gerjedtek vágyra, vagyis férfi férfival ûzött ocsmányságot. De meg is kapták tévelygésük megszolgált bérét. (Rómaiaknak írt levél 1, 27)

  • Ki ismeri az ember bensõ dolgait, ha nem a benne lakó emberi lélek? Hasonlóképpen Isten titkait sem ismeri senki, csak Isten Lelke. (Korintusiaknak írt I. levél 2, 11)

  • A férfi teljesítse házastársi kötelességét feleségével szemben, hasonlóképpen az asszony is férjével szemben. (Korintusiaknak írt I. levél 7, 3)


“O Anjo de Deus não nos abandona jamais.” São Padre Pio de Pietrelcina