Fondare 5961 Risultati per: Fel
Vigyázzatok, s ne legyetek hanyagok e feladatok teljesítésében, hogy a baj el ne hatalmasodjék a királyok kárára." (Ezdrás könyve 4, 22)
Amint tehát felolvasták Artaxerxész király levelének másolatát Rehum kormányzó, Simsai írnok és társai elõtt, azok Jeruzsálembe siettek a zsidókhoz, és fegyveres erõvel akadályozták meg munkájukat. (Ezdrás könyve 4, 23)
Félbeszakadtak tehát az Isten háza munkálatai Jeruzsálemben, s úgy is maradtak Dáriusnak, a perzsák királyának uralkodása második esztendejéig. (Ezdrás könyve 4, 24)
Ebben az idõben a folyamon túli terület kormányzója Tattenai, valamint Setar-Boznai és társaik fölkeresték õket, és így szóltak hozzájuk: "Ki adott nektek engedélyt, hogy fölépítsétek ezt a házat, és ezeket a falakat újra felhúzzátok? (Ezdrás könyve 5, 3)
Megkérdeztük véneiket, így szóltunk hozzájuk: Ki adott nektek engedélyt, hogy fölépítsétek ezt a házat, és hogy a falakat újra felhúzzátok? (Ezdrás könyve 5, 9)
Érdeklõdtünk tõlük nevük felõl is, hogy tájékoztathassunk, s feljegyeztük azoknak az embereknek a nevét, akik az élükön álltak. (Ezdrás könyve 5, 10)
Amire pedig az ég Istenének áldozatához szükségük van: fiatal bikákra, kosokra és bárányokra, gabonára, sóra, borra és olajra, azt késedelem nélkül ki kell adni napról napra a jeruzsálemi papok utasításának megfelelõen, (Ezdrás könyve 6, 9)
Elrendelem továbbá: aki áthágja ezt a rendeletet, annak a házából tépjenek ki egy gerendát, s kössék fel a szégyenfára, a házát meg tegyék ezért a gonoszságért romhalmazzá. (Ezdrás könyve 6, 11)
Az Isten házának e fölszentelésekor száz bikát, kétszáz kost, négyszáz bárányt mutattak be, egész Izraelért engesztelõ áldozatul, meg tizenkét kecskebakot, Izrael törzsei számának megfelelõen. (Ezdrás könyve 6, 17)
Örömmel ülték meg hét napon át a kovásztalan kenyér ünnepét, mert az Úr örömmel töltötte el õket, feléjük hajlította Asszur királyának szívét, hogy megerõsítse kezüket az Isten - Izrael Istene - házának építésére. (Ezdrás könyve 6, 22)
ez az Ezdrás feljött Babilonból. Írástudó ember volt, s járatos Mózes törvényében, amelyet az Úr, Izrael Istene adott. Mivel az Úrnak, Istenének keze volt vele, a király minden kívánságát teljesítette. (Ezdrás könyve 7, 6)
és hogy vidd el azt az ezüstöt és aranyat, amelyet a király és tanácsosai önként ajánlottak fel Izrael Istenének, aki Jeruzsálemben lakik, (Ezdrás könyve 7, 15)