Fondare 321 Risultati per: Akit
Megkérdeztem: Ki vagy, Uram? Így folytatta: Én a názáreti Jézus vagyok, akit üldözöl. (Apostolok Cselekedetei 22, 8)
Megkérdeztem: Ki vagy, Uram? - Jézus vagyok - felelte az Úr -, akit üldözöl. (Apostolok Cselekedetei 26, 15)
Pál, Krisztus Jézus szolgája, meghívott apostol, akit az Isten kiválasztott evangéliumának hirdetésére, (Rómaiaknak írt levél 1, 1)
Ilyen alapon már Dávid is boldognak mondja az embert, akit Isten tesz igazzá tettek nélkül: (Rómaiaknak írt levél 4, 6)
Tehát azon könyörül, akin akar, és azt teszi megátalkodottá, akit akar. (Rómaiaknak írt levél 9, 18)
S hogyan hirdesse az, akit nem küldtek? Ezért meg van írva: "Milyen kedves a jövetele annak, aki jó hírt hoz." (Rómaiaknak írt levél 10, 15)
Most azonban ezt írom nektek: Ne érintkezzetek azzal, akit testvérnek hívnak, de kicsapongó, kapzsi, bálványimádó, átkozódó, részeges vagy rabló. Az ilyennel ne is étkezzetek együtt. (Korintusiaknak írt I. levél 5, 11)
Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentõl kaptatok? Nem tudjátok, hogy nem vagytok a magatokéi? (Korintusiaknak írt I. levél 6, 19)
Az Isten Fia, Jézus Krisztus ugyanis, akit mi - én, Szilvánusz és Timóteus - köztetek hirdettünk, nem volt Igen is meg Nem is, hanem az Igen valósult meg benne. (Korintusiaknak írt II. levél 1, 19)
Ha ugyanis elszomorítlak titeket, ki fog engem fölvidítani? Csak az, akit elszomorítottam. (Korintusiaknak írt II. levél 2, 2)
De ezt Isten viszi végbe, akit Krisztus kiengesztelt irántunk, és aki minket a kiengesztelõdés szolgálatával megbízott. (Korintusiaknak írt II. levél 5, 18)
Vele küldjük azt a testvért is, akit az evangélium hirdetéséért minden egyházban dicsérnek. (Korintusiaknak írt II. levél 8, 18)