Fondare 1051 Risultati per: A Szent Föld
Arról is meg volt gyõzõdve, hogy akik jámborságban halnak meg, azokra nagy jutalom vár - ez szent és jámbor gondolat volt. Azért mutatott be engesztelõ áldozatot, hogy megszabaduljanak bûneiktõl. (Makkabeusok II. könyve 12, 45)
Nem jutott neki sír a földben. Ez teljesen igazságos volt így! Mert sokat vétkezett az oltár ellen, amelyen szent a tûz és a hamu. Ezért lelte hamuban a halálát. (Makkabeusok II. könyve 13, 8)
Amikor Júdás errõl tudomást szerzett, arra intette a népet, hogy éjjel-nappal könyörögjön az Úrhoz, hogy - mint mindig - most is segítsen rajtuk, hisz az a veszedelem fenyegeti õket, hogy elveszítik a törvényt, a hazát és a szent templomot. (Makkabeusok II. könyve 13, 10)
Akkor megtudta, hogy Antiochia helytartója, Fülöp pártot ütött. Ezen megrettenve jó szóval fordult a zsidókhoz, és esküt téve minden igazságos követelésüknek engedett. Az egyezség megkötése után áldozatot mutatott be - kifejezte tiszteletét a templom iránt és bõkezû volt a szent helyhez. (Makkabeusok II. könyve 13, 23)
Az észrevette, hogy ügyesen kijátszotta. Ezért elment a fönséges és szent templomba, épp amikor a papok a szokásos áldozat bemutatásával voltak elfoglalva, és a férfi kiszolgáltatását követelve. (Makkabeusok II. könyve 14, 31)
Oniász megszólalt és azt mondta: "Testvéreinknek ez a barátja Jeremiás, Isten prófétája. Sokat imádkozik a népért és az egész szent városért." (Makkabeusok II. könyve 15, 14)
"Vedd Isten ajándékát, a szent kardot! Megsemmisíted vele az ellenséget." (Makkabeusok II. könyve 15, 16)
Az asszonyokért és a gyerekekért, a testvérekért és a rokonokért nem aggódtak annyira. Elsõ és legfõbb gondjuk a szent templom volt. (Makkabeusok II. könyve 15, 18)
Azok rettegjenek karod erejétõl, akik káromlások közepette felvonultak szent néped ellen!" Ezzel befejezte imáját. (Makkabeusok II. könyve 15, 24)
Általam uralkodnak a fejedelmek, és ítélkeznek a fõemberek az egész föld fölött. (Példabeszédek könyve 8, 16)
Az idõk elõtt alkotott, a kezdet kezdetén, a föld születése elõtt. (Példabeszédek könyve 8, 23)
amikor a földet és a mezõket még nem alkotta meg, és a föld elsõ rögét sem. (Példabeszédek könyve 8, 26)