Mosaico decorativo

Fondare 1051 Risultati per: A Szent Föld

  • A szentély körül ártatlan vért ontottak, megszentségtelenítették a szent helyet. (Makkabeusok I. könyve 1, 37)

  • és szentségtelenítsék meg a szentélyt és a szent dolgokat. (Makkabeusok I. könyve 1, 46)

  • Inkább meghalnak, semmint étellel tisztátalanná tegyék magukat és megszegjék a szent szövetséget. Így vállalták a halált. (Makkabeusok I. könyve 1, 63)

  • azt mondta: "Jaj nekem! Miért születtem? Azért, hogy lássam népem pusztulását és a szent város romjait, s hogy tétlenül üljek, amikor kiszolgáltatják az ellenségnek, a szentély pedig idegenek hatalmában van? (Makkabeusok I. könyve 2, 7)

  • Ennek láttán Mattatiás fölindult, a legbenseje is beleremegett. Szent harag töltötte el, nekiesett és leütötte az oltárnál. (Makkabeusok I. könyve 2, 24)

  • Azt mondták: "Mi mindannyian tiszta lelkiismerettel akarunk meghalni! Tanúnk az ég s a föld, hogy igazságtalanul öltök meg bennünket." (Makkabeusok I. könyve 2, 37)

  • De aztán így szóltak egymáshoz: "Ha mindannyian így tennénk, ahogy testvéreink tettek, s nem harcolnánk életünkért és törvényünkért a pogányok ellen, csakhamar eltûnnénk a föld színérõl." (Makkabeusok I. könyve 2, 40)

  • Hírneve elért a föld határáig, és maga köré gyûjtötte, akik szétszóródtak. (Makkabeusok I. könyve 3, 9)

  • hogyan vetették hatalmuk alá - okosságukkal és kitartásukkal - az egész országot [noha nagyon messzire esett tõlük]; hogy gyõzték le a föld határairól ellenük felvonult királyokat, mint okoztak nekik óriási vereséget, ugyanakkor a többiek mind adóztak nekik évrõl évre; (Makkabeusok I. könyve 8, 4)

  • A föld megremegett a harci zajtól. Reggeltõl estig folyt a küzdelem. (Makkabeusok I. könyve 9, 13)

  • A 160. esztendõ hetedik hónapjában, a sátoros ünnepen Jonatán felöltötte a szent palástot, aztán csapatokat gyûjtött és rengeteg fegyvert szerzett. (Makkabeusok I. könyve 10, 21)

  • Jeruzsálem egész területével egyetemben legyen szent, minden tizedtõl és szolgáltatástól mentes. (Makkabeusok I. könyve 10, 31)


"A prática das bem-aventuranças não requer atos de heroísmo, mas a aceitação simples e humilde das provações." São Padre Pio de Pietrelcina