Mosaico decorativo

Fondare 5569 Risultati per: út

  • Másnap folytattuk utunkat, és Cezáreába értünk. Itt betértünk Fülöp evangélistának, a hét közül az egyik diakónusnak a házába, és nála szálltunk meg. (Apostolok Cselekedetei 21, 8)

  • Másnap Pál velünk együtt ellátogatott Jakabhoz. A presbiterek is mind egybegyûltek. (Apostolok Cselekedetei 21, 18)

  • Azután, hogy meghallgatták, magasztalták az Istent, õhozzá meg így szóltak: "Látod, testvér, hány ezren vannak a zsidók között, akik megtértek, de azért buzgón tartják a törvényt. (Apostolok Cselekedetei 21, 20)

  • Pál maga mellé vette a férfiakat, elvégezte velük a tisztulási szertartást, aztán másnap bement a templomba, és jelentette, hogy eltelt a megtisztulás ideje, amikor is mindegyikükért be kellett mutatni az áldozatot. (Apostolok Cselekedetei 21, 26)

  • "Izraelita férfiak, segítsetek! Ez az ember mindenütt a nép, a törvény és a szent hely ellen tanít. Még pogányokat is hozott a templomba, és megfertõzte ezt a szent helyet." (Apostolok Cselekedetei 21, 28)

  • Katonákat és tiszteket vett maga mellé, s máris ott termett. Amikor meglátták az ezredest és a katonákat, abbahagyták Pál ütlegelését. (Apostolok Cselekedetei 21, 32)

  • Az egész tömeg utána tódult ugyanis, és ordítozott: "Halál rá!" (Apostolok Cselekedetei 21, 36)

  • Halálra üldöztem ezt az "utat" (tant), férfiakat és nõket kötöztem meg és vetettem börtönbe. (Apostolok Cselekedetei 22, 4)

  • Ekkor történt, hogy amint az úton Damaszkusz közelébe értem, az égbõl hirtelenül nagy fényesség vett körül. (Apostolok Cselekedetei 22, 6)

  • Útitársaim látták a fényességet, de a hangot nem hallották. (Apostolok Cselekedetei 22, 9)

  • Mivel a ragyogó fényesség elvette látásomat, útitásaim kezemnél fogva vezettek, így értem be Damaszkuszba. (Apostolok Cselekedetei 22, 11)

  • Az ezredes megjegyezte: - "Én drága pénzen jutottam hozzá ehhez a polgárjoghoz." - "Én meg beleszülettem" - válaszolta Pál. (Apostolok Cselekedetei 22, 28)


"Submeter-se não significa ser escravo, mas ser livre para receber santos conselhos." São Padre Pio de Pietrelcina