Mosaico decorativo

Fondare 5569 Risultati per: út

  • Ti vagytok a prófétáknak és annak a szövetségnek a fiai, amelyet az Isten atyátokkal kötött, amikor így szólt Ábrahámhoz: A te utódodban áldást nyer a föld minden nemzetsége. - (Apostolok Cselekedetei 3, 25)

  • Azután, hogy szabadon bocsátották õket, az övéikhez mentek, és elbeszélték, mit mondtak nekik a fõpapok és a vének. (Apostolok Cselekedetei 4, 23)

  • Egy Ananiás nevû ember feleségével, Szafirával együtt eladta az egyik földjét. (Apostolok Cselekedetei 5, 1)

  • Még a betegeket is kivitték az utcára, hordágyra fektették õket, hogy ha Péter arra megy, legalább az árnyéka érje egyiket-másikat. (Apostolok Cselekedetei 5, 15)

  • Utána a népszámlálás idején a galileai Júdás állt elõ, és megnyerte magának a népet. Õ is elpusztult, és akik követték, azok szétszóródtak. (Apostolok Cselekedetei 5, 37)

  • és így szólt hozzá: Hagyd itt földedet és rokonságodat, s menj arra a földre, amelyet majd mutatok neked. (Apostolok Cselekedetei 7, 3)

  • Erre elvándorolt Káldea földjére, és Háránba ment lakni. Innen atyja halála után erre a földre vezette az Isten, amelyen most laktok. (Apostolok Cselekedetei 7, 4)

  • Örökségképpen nem adott neki még egy talpalatnyi földet sem, de megígérte, hogy birtokul adja majd neki, és ha meghal, utódainak, jóllehet ekkor még nem volt gyermeke. (Apostolok Cselekedetei 7, 5)

  • Azt is megmondta Isten, hogy utódai idegen földön hazátlanul bolyonganak majd, szolgaságba vetik, és négyszáz esztendeig sanyargatják õket. (Apostolok Cselekedetei 7, 6)

  • Második útjuk alkalmával József fölfedte testvérei elõtt kilétét, és így a fáraó elõtt is kitudódott József származása. (Apostolok Cselekedetei 7, 13)

  • Ez alkalommal észrevette, hogy az egyikkel igazságtalanul bántak. Védelmére kelt, s bosszút állt a bántalmazott emberért: agyonütötte az egyiptomit. (Apostolok Cselekedetei 7, 24)

  • De aki bántalmazta társát, elutasította, mondván: Ki tett meg elöljárónkká és bíránkká? (Apostolok Cselekedetei 7, 27)


"Subamos sem nos cansarmos, sob a celeste vista do Salvador." São Padre Pio de Pietrelcina