Fondare 617 Risultati per: új mennyek és Új Föld

  • Legyetek hát türelemmel, testvérek, az Úr eljöveteléig! Lám, a földmûves türelemmel vár a föld drága termésére, míg a korai és a késõi esõ meg nem érkezik. (Szent Jakab levele 5, 7)

  • Majd ismét imádkozott, és esõt adott az ég, mire a föld termést hozott. (Szent Jakab levele 5, 18)

  • De ezek szándékosan tagadják maguk elõtt, hogy az ég õsidõktõl fogva volt, és a föld is azóta, hogy az Isten szavára a vízbõl és a víz által létrejött. (Szent Péter II. levele 3, 5)

  • Mint a tolvaj, úgy jön el az Úr napja. Ezen a napon az egek nagy robajjal elmúlnak, az elemek a tûz hevétõl felbomlanak, a föld és ami rajta van, elenyészik. (Szent Péter II. levele 3, 10)

  • és Jézus Krisztustól, a hûséges tanútól, a halottak elsõszülöttétõl és a föld királyainak fejedelmétõl! (Jelenések könyve 1, 5)

  • Íme, közeledik a felhõkben, látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták! A föld minden népe veri majd a mellét. Igen. Amen. (Jelenések könyve 1, 7)

  • Mivel megtartottad a kitartásra vonatkozó tanításomat, én is megszabadítlak a megpróbáltatás órájától, amely az egész világot éri, hogy próbára tegye a föld lakóit. (Jelenések könyve 3, 10)

  • De senki sem tudta, sem a mennyben, sem a földön, sem a föld alatt kibontani és elolvasni a tekercset. (Jelenések könyve 5, 3)

  • Majd hallottam, hogy minden teremtmény a mennyben, a földön, a föld alatt és a tengerben levõkkel együtt ezt mondta: "A trónon ülõnek és a Báránynak áldás, tisztelet, dicsõség és hatalom örökkön-örökké!" (Jelenések könyve 5, 13)

  • Erre fakó lovat láttam, a Halál ült rajta, nyomában az alvilág. Hatalmat kapott a föld negyed része fölött, hogy karddal, éhínséggel, halállal és fenevadakkal pusztítsák az életet. (Jelenések könyve 6, 8)

  • Nagy szóval kiáltották, mondván: "Urunk, te szent és igaz, meddig vársz még az ítélettel? Mikor állsz bosszút a vérünkért a föld lakóin?" (Jelenések könyve 6, 10)

  • A föld királyai, nagyjai és vezérei, a gazdagok és a hatalmasok, mindenki, rabszolga és szabad elrejtõzött a barlangokban és a sziklák közt. (Jelenések könyve 6, 15)


“A mulher forte é a que tem temor de Deus, a que mesmo à custa de sacrifício faz a vontade de Deus.” São Padre Pio de Pietrelcina