Fondare 25068 Risultati per: És
Ezt válaszolta: "Amíg a gyermek még élt, böjtöltem és sírtam, mert azt gondoltam, ki tudja, hátha megkönyörül rajtam az Úr, és életben marad a gyerek. (Sámuel II. könyve 12, 22)
Dávid Batsebát is vigasztalta. Elment hozzá és együtt hált vele. (Batseba) fogant és fiút szült. A Salamon nevet adta neki. Az Úr kedvét találta benne, (Sámuel II. könyve 12, 24)
Joáb megtámadta az ammoniták (földjén) Rabbát, és el is foglalta a vízivárost. (Sámuel II. könyve 12, 26)
Ekkor Joáb hírvivõket küldött Dávidhoz, és azt üzente: "Megtámadtam Rabbát és elfoglaltam a vízivárost. (Sámuel II. könyve 12, 27)
Gyûjtsd hát össze a nép maradékát, vedd ostrom alá a várost és foglald el, nehogy én vegyem be, aztán az én nevemet adjam neki." (Sámuel II. könyve 12, 28)
Erre Dávid hadba szólította az egész sereget, kivonult Rabba ellen, megostromolta és elfoglalta. (Sámuel II. könyve 12, 29)
Levette Milkom fejérõl a koronát; egy talentum aranyat nyomott és egy szép drágakõ volt belefoglalva; ez most Dávid fejére került. Rengeteg zsákmányt is szerzett a városban. (Sámuel II. könyve 12, 30)
A népességet meg elhurcolta, hogy a fûrészek, a vascsákányok, a vasbalták mellé rendelje s a téglaégetõ kemencékben dolgoztassa õket. Ugyanígy bánt az ammoniták minden városával. Aztán visszatért Dávid az egész sereggel Jeruzsálembe. (Sámuel II. könyve 12, 31)
Ezután a következõk történtek: Dávid fiának, Absalomnak volt egy szép húga, Támárnak hívták. Dávidnak a fia, Amnon beleszeretett. (Sámuel II. könyve 13, 1)
S Amnon annyira epekedett húgáért, Támárért, hogy egészen belebetegedett. Érintetlen lány volt ugyanis, így Amnon lehetetlennek találta, hogy hozzá közeledjék. (Sámuel II. könyve 13, 2)
De Amnonnak volt egy barája. Jonadabnak hívták, s Dávid testvérének, Simeának volt a fia. Ez a Jonadab nagyon ravasz ember volt. (Sámuel II. könyve 13, 3)
Azt mondta neki: "Hogy van az, király fia, hogy minden reggel olyan bágyadt vagy? Nem mondanád el?" Amnon így válaszolt: "Szerelmes vagyok Támárba, testvéremnek, Absalomnak a húgába." (Sámuel II. könyve 13, 4)
