Jó, 14

1. O homem nascido de mulher vive pouco tempo e é cheio de misérias.

1. Minden ember, aki anyától született, szegény a napokban, de jóllakik gonddal.

2. É como a flor que germina e logo fenece, uma sombra que foge sem parar.

2. Mint virág kinyílik, azután elhervad, eltûnik, mint árnyék, nincsen maradása.

3. E é sobre ele que abres os olhos, e o chamas a juízo contigo!

3. Nyitva tartod te is szemedet fölötte, s bírói székedhez viszed ítéletre.

4. Quem fará sair o puro do impuro? Ninguém!

4. Tisztátalantól vajh születhet-e tiszta? Nem, egyetlen egy sem!

5. Se seus dias estão contados, se em teu poder está o número dos seus meses, e fixado um limite que ele não ultrapassará,

5. Hogyha már elõre kimérted napjait, hónapjai számát meghatároztad, s kijelölted célját, amit túl nem léphet,

6. afasta dele os teus olhos e deixa-o, até que acabe o seu dia como o operário.

6. akkor ne nézz rá, hagyd inkább magára, amíg le nem tölti idejét a szolga.

7. Para a árvore há esperança: cortada, pode reverdecer e os seus ramos brotam.

7. A fában mindig marad még reménység: hogyha lenyesik is, új ágakat hajthat, zsenge hajtásai el nem maradhatnak.

8. Quando sua raiz tiver envelhecido na terra e seu tronco estiver morto no solo,

8. És ha a gyökere elvénül a földben, és maga a törzs is elhal a talajban,

9. ao contato com a água, reverdece e distenderá ramos como uma planta nova.

9. a víznek már a szaga is sarjadzásra készteti, ágakat hajt, mintha úgy ültették volna.

10. Mas quando o homem morre, fica inerte; o mortal expira, e o que é feito dele?

10. De a férfi meghal és földre dõl. Elpusztul az ember. S mi lesz a sorsa?

11. As águas podem faltar nos lagos, o rio pode secar e sumir,

11. A tengereknek, lám, kifogy a vizük, a folyók elapadnak, kiszárad a medrük.

12. assim o homem se deita para não mais levantar. Durante toda a duração do céu, ele não despertará, jamais sairá de seu sono.

12. Így az ember is, ha kidõl, többé föl nem kel. Elõbb pusztul el az ég is, semmint õ fölkel, elõbb, mint mikor álmából fölkeltik.

13. Quem me dera que me escondesses na região dos mortos, ao abrigo, até que tua cólera tivesse passado, e me fixasses um limite em que te lembrasses de mim!

13. Ó, bár elrejtenél az alvilág ölében, elbújtatnál, míg haragod elül, adnál nekem idõt, aztán gondolnál rám!

14. O homem, uma vez morto, porventura tornará a viver? Todo o tempo de meu combate eu esperaria, até que me vies sem substituir.

14. Ha meghalna az ember, de föléledne újra, szolgálati idõm szívesen tölteném, míg nem jön valaki, aki fölváltana.

15. Tu me chamarias e eu te responderia; estenderias a tua destra para a obra de tuas mãos.

15. Akkor szólíthatnál, és én válaszolnék, akkor te is vágynál kezed mûve után.

16. Mas agora contas os meus passos e observas todos os meus pecados.

16. Megszámlálnád akkor minden lépésemet, s nem arra figyelnél, mikor lépek félre.

17. Tu selaste como numa bolsa os meus crimes, puseste um sinal sobre minhas iniquidades.*

17. Bûnöm egy zacskóban lepecsételnéd, gonosztettem nyomát bemeszelnéd.

18. Mas a montanha desmorona e cai, e o rochedo muda de lugar;

18. De jaj nekem! Mint ahogy a hegy összeomlik, ahogy elmozdul helyérõl a kõtömb,

19. as águas escavam as pedras, o aluvião leva a terra móvel: assim aniquilas a esperança do homem.

19. vagy a vízcsepp kivájja a sziklát, a felhõszakadás meg elmossa a földet, nem hagysz semmi reményt az embernek.

20. Tu o pões por terra, e ele se vai embora para sempre; tu o desfiguras e o expulsas.

20. Végleg földre vered, ott leli halálát, arcát elmásítod, aztán elbocsátod.

21. Estejam os seus filhos honrados, e ele não o sabe; sejam eles humilhados, mas ele não faz caso.

21. Nem tudja, ha fiait tisztesség éri, gyalázatukról sem szerez tudomást.

22. É somente por ele que sua carne sofre, e sua alma só se lamenta por ele”.

22. Saját fájdalmait érzi csak a teste, lelke csak a maga életét gyászolja.