1. A filiszteusok hadba szólították csapataikat, és Júdában, Szocho közelében gyülekeztek, majd Szocho és Aszeka között, Efes-Dammim mellett ütötték fel a táborukat.

2. Saul és Izrael fiai is egybegyûltek, a Terebint-völgyben vertek tábort, és csatasorba álltak a filiszteusok ellen.

3. A filiszteusok az egyik hegyen, Izrael fiai a másik hegyen helyezkedtek el, úgy, hogy a völgy köztük terült el.

4. A filiszteusok soraiból elõlépett egy harcos. Góljátnak hívták, és Gátból való volt. Hat könyök és egy arasz volt a magassága,

5. a fejét bronzsisak fedte, és pikkelyes páncélt viselt; a páncél 5000 sékel bronzot nyomott.

6. A lábán bronz lábszárvédõ volt, a két válla közt meg bronz hajítódárda.

7. Lándzsája nyele olyan volt, mint egy zubolyfa, a lándzsája hegye meg 600 sékel vasat nyomott. Elõtte haladt a fegyverhordozója.

8. Kiállt Izrael fiainak sorai elé és odakiáltott nekik: "Miért vonultok ki és álltok csatasorba? Hát nem filiszteus vagyok, ti meg nem Saul szolgái vagytok? Válasszatok ki magatok közül egy embert, s az jöjjön le hozzám.

9. Ha megmérkõzik velem és legyõz, a szolgáitok leszünk. Ha azonban én kerekedem felül és megölöm, ti lesztek a mi szolgáink és szolgáltok nekünk."

10. Aztán a filiszteus hozzátette: "Ma kihívtam párviadalra Izrael sorait. Állítsatok ki nekem egy embert, hadd küzdjünk meg egymással!"

11. Amikor Saul és egész Izrael meghallotta a filiszteus e szavait, aggodalom kerítette õket hatalmába és nagyon féltek.

12. Dávid egy Júdába, Betlehembe való, Izáj nevû efratitának volt a fia, akinek nyolc fia volt. Saul idejében ez az ember már öreg volt, sok év nyomta a vállát.

13. Izáj három legidõsebb fia hadba vonult Saullal. A három fiát, aki hadba vonult, így hívták: a legidõsebbet Eliábnak, a másodikat Abinadabnak és a harmadikat Sammának.

14. Dávid volt a legfiatalabb. A három legidõsebb kivonult Saullal.

15. [Dávid meg kilépett Saul szolgálatából és elment haza, hogy õrizze az apja nyáját Betlehemben.

16. A filiszteus reggel-este megjelent és kiállt, negyven napon át.]

17. Izáj egyszer így szólt fiához, Dávidhoz: "Vidd el bátyáidnak ezt az efa pörkölt gabonát és ezt a tíz kenyeret, siess, menj el a bátyáidhoz a táborba.

18. Ezt a tíz darab sajtot meg vidd el a parancsnoknak. Érdeklõdj nála bátyáid hogyléte felõl és hozd el a zsoldjukat.

19. Saul és Izrael fiai a Terebint-völgyben hadakoznak a filiszteusokkal."

20. Dávid kora reggel fölkelt és a pásztorra bízta a nyájat. Aztán útra kelt és elment, amint Izáj meghagyta neki. Amikor a táborba ért, a sereg épp kivonulóban volt, hogy csatasorba álljon és nagy csatakiáltást hallatott.

21. Izrael és a filiszteusok harcra készen állottak: csatasor csatasorral szemben.

22. Dávid a málhásokra bízta a holmiját, odafutott a csatasorba és megérdeklõdte bátyjaitól, hogy vannak.

23. Míg beszélt velük, a harcos, [a Gátból való Gólját nevû filiszteus] elõlépett a filiszteusok soraiból és ugyanúgy beszélt. Dávid is hallotta.

24. Izrael fiai, amikor meglátták, mind menekültek elõle és nagyon féltek.

25. Izrael fiai közül az egyik így szólt: "Láttátok azt az embert, aki ott elõlépett? Azért jött, hogy Izraelt kihívja párviadalra. Aki legyõzi, azt a király elhalmozza gazdagsággal, hozzáadja a lányát, atyja házát meg fölmenti az adó alól Izraelben."

26. Erre Dávid megkérdezte a közelében álló emberektõl: "Mi lesz a jutalma annak, aki legyõzi ezt a filiszteust, és lemossa Izraelrõl a gyalázatot? Hát ki ez a körülmetéletlen filiszteus, hogy ki merészeli hívni az élõ Isten csatasorait párviadalra?"

27. Az emberek úgy válaszoltak, mint elõbb: "Ez lesz a jutalma annak az embernek, aki legyõzi."

28. Amikor legidõsebb bátyja, Eliáb meghallotta, hogy mirõl beszél az emberekkel, Eliáb mérges lett Dávidra és azt mondta: "Minek jöttél ide? Kire bíztad azt a néhány juhot a pusztán? Ismerem önteltségedet és szíved gonoszságát. Csak azért jöttél ide, hogy lásd a csatát."

29. De hát mit tettem? - válaszolta Dávid. Ezt csak meg lehet kérdezni!"

30. Aztán egy másik emberhez fordult ugyanazzal a kérdéssel. Azt felelték ismét az emberek, amit az elõbb.

31. Akik hallották, mit mondott Dávid, jelentették Saulnak, és õ magához hívatta.

32. Dávid ezt mondta Saulnak: "Ne veszítse el uram miatta a bátorságát! Szolgád elmegy és megmérkõzik azzal a filiszteussal."

33. Saul azonban így válaszolt: "Nem mehetsz el és nem mérkõzhetsz meg ezzel a filiszteussal, hiszen te még gyerek vagy, az meg harcra termett ifjúságától fogva."

34. Dávid ezt felelte: "Szolgád atyja juhait õrzi, s ha jött egy oroszlán vagy medve és elragadott egy juhot a nyájból,

35. szolgád utána eredt, leütötte és kiragadta a torkából. Ha aztán megtámadott, megragadtam a sörényénél fogva és agyonvertem.

36. Szolgád megölte az oroszlánt és a medvét, és ennek a körülmetéletlen filiszteusnak is ez lesz a sorsa, mivel kihívta párviadalra az élõ Isten csatasorait."

37. Aztán így folytatta Dávid: "Az Úr, aki kiszabadított az oroszlán meg a medve karmából, ennek a filiszteusnak a kezétõl is megment." Erre Saul ezt mondta Dávidnak: "Menj hát és legyen veled az Úr!"

38. Saul felöltette Dáviddal a maga harci öltözékét, bronzsisakot tett a fejére és páncélt adott rá,

39. aztán felcsatolta az öltözékére a saját kardját, de Dávid hiába akart, nem tudott benne járni, mert még sose próbálta. Így szólt hát Saulhoz: "Nem tudok benne járni, mert még sose próbáltam." Erre levették róla.

40. Aztán fogta a botját, a patakban keresett magának öt sima követ, és betette a tarisznyájába, amelyben parittyáját tartotta. Ezután kezébe vette parittyáját és elindult a filiszteus felé.

41. A filiszteus is egyre közelebb jött Dávidhoz, a fegyverhordozója elõtte.

42. Amikor azonban fölnézett és meglátta Dávidot, semmibe vette, mert még fiatal volt, szép külsejû vörös ifjú.

43. A filiszteus megszólította Dávidot: "Kutya vagyok tán, hogy bottal jössz ellenem?" És a filiszteus átkozta Dávidot, isteneit emlegetve.

44. Aztán így szólt a filiszteus Dávidhoz: "Csak gyere, hadd adjam húsodat az égi madaraknak meg a mezei vadaknak!"

45. Dávid ezt felelte a filiszteusnak: "Karddal, dárdával és lándzsával jössz ellenem. Én azonban a Seregek Urának, Izrael csatasorai Istenének nevében közeledem feléd, akit kigúnyoltál. Az Úr ma kezembe ad. Legyõzlek és fejedet veszem.

46. Testedet és a filiszteusok seregének testét még ma az égi madaraknak és a mezei vadaknak adom, hadd tudja meg az egész világ, hogy van Isten Izraelben.

47. És tudja meg ez az egész sereg, hogy az Úrnak nincs szüksége kardra és lándzsára ahhoz, hogy gyõzelmet adjon. Mert az Úr dönti el a csatát, és a kezünkre ad benneteket."

48. Amikor a filiszteus elindult és Dávid felé közeledett, Dávid hirtelen kilépett a sorból és a filiszteus felé futott.

49. Közben belenyúlt a táskájába, kivett egy követ, elhajította a parittyájából és homlokon találta a filiszteust. A kõ behatolt a homlokába, úgyhogy arccal a földre bukott.

50. Így Dávid legyõzte parittyával és kõvel a filiszteust, eltalálta és megölte, jóllehet nem volt Dávidnak kard a kezében.

51. Dávid akkor odaszaladt, rálépett a filiszteusra, a kardja után nyúlt, kirántotta hüvelyébõl és megölte: levágta a fejét. Amikor a filiszteusok látták, hogy bajnokuk halott, megfutamodtak.

52. Izrael és Júda férfiai azonban a nyomukba eredtek, és csatakiáltást hallatva egészen Gátig és Ekron kapuiig üldözték õket, úgyhogy a filiszteusok holttestei Saarajimtól egészen Gátig és Ekronig ellepték az utat.

53. Aztán Izrael fiai visszatértek a filiszteusok üldözésébõl és kifosztották táborukat.

54. A filiszteus fejét Dávid magával vitte Jeruzsálembe, a fegyvereit azonban otthagyta a sátorában.

55. Amikor Saul látta, hogy Dávid mint száll szembe a filiszteussal, megkérdezte serege vezérétõl, Abnertõl: "Kinek a fia ez a fiú, Abner?" "Amint igaz, hogy élsz, király - válaszolta Abner -, nem tudom."

56. A király megparancsolta: "Érdeklõdj, kinek a fia ez a fiatalember!"

57. Amikor tehát a filiszteus legyõzése után Dávid visszatért, Abner fogta, és a király felé vezette. A filiszteus feje ott volt a kezében.

58. Így szólt hozzá Saul: "Kinek a fia vagy, fiatalember?" "Szolgádnak, Izájnak a fia, Betlehembõl" - válaszolta Dávid.





“Não queremos aceitar o fato de que o sofrimento é necessário para nossa alma e de que a cruz deve ser o nosso pão cotidiano. Assim como o corpo precisa ser nutrido, também a alma precisa da cruz, dia a dia, para purificá-la e desapegá-la das coisas terrenas. Não queremos entender que Deus não quer e não pode salvar-nos nem santificar-nos sem a cruz. Quanto mais Ele chama uma alma a Si, mais a santifica por meio da cruz.” São Padre Pio de Pietrelcina