pronađen 34 Rezultati za: vettem

  • "Menj, és mondd meg Hiszkijának: Ezt üzeni az Úr, atyádnak, Dávidnak Istene: Meghallgattam könyörgésedet, és figyelembe vettem könnyeidet, úgyhogy meggyógyítalak: három nap múlva fölmész az Úr templomába és tizenöt esztendõvel megtoldom életedet. (Izajás könyve 38, 5)

  • Magam mellé vettem tehát Jaazanját, Jeremiás fiát, Habaccinja unokáját, testvéreivel és valamennyi fiával együtt, vagyis az egész rechabita nemzetséget. (Jeremiás könyve 35, 3)

  • Ezért ezt mondja az Úr: Nézd, magam vettem kezembe ügyedet, hogy biztosítsalak: bosszút állok érted. Kiszárítom folyamát és elapasztom forrásait. (Jeremiás könyve 51, 36)

  • Erre így szóltam: "Uram, Isten, még sosem szennyeztem be magam. Gyermekkorom óta egészen mostanáig nem ettem elhullott vagy széttépett állatot, és semmiféle tisztátalan állatot, és semmiféle tisztátalan húst nem vettem a számba." (Ezekiel könyve 4, 14)

  • Jó ételt nem ettem, húst és bort még számba se vettem, olajjal sem kentem meg magamat, míg a háromszor hét nap el nem telt. (Dániel könyve 10, 3)

  • Házam mellé rendelem õrnek az arra járók ellen. Hódító többé nem gázol rajtuk, mert, lám, most tekintetbe vettem nyomorúságukat. (Zakariás könyve 9, 8)

  • De elkezdtek mentegetõzni. Az egyik ezt üzente neki: Földet vettem, s el kell mennem megnézni. Kérlek, ments ki. (Lukács evangéliuma 14, 18)

  • A másik azt mondta.: Öt iga ökröt vettem, megyek õket kipróbálni. Kérlek, ments ki. (Lukács evangéliuma 14, 19)

  • Amikor jól szemügyre vettem, szárazföldi négylábúakat, vadakat, csúszómászókat és égi madarakat láttam benne. (Apostolok Cselekedetei 11, 6)

  • Úgy vettem észre, hogy törvényük vitás pontjaival kapcsolatban vádolják, de nincs semmi bûne, ami miatt halált vagy bilincset érdemelne. (Apostolok Cselekedetei 23, 29)


“Nossa Senhora recebeu pela inefável bondade de Jesus a força de suportar até o fim as provações do seu amor. Que você também possa encontrar a força de perseverar com o Senhor até o Calvário!” São Padre Pio de Pietrelcina