pronađen 207 Rezultati za: Zsidók

  • "Boldognak tartom magam, Agrippa király, hogy elõtted védekezhetem a zsidók emelte minden vád ellen, (Apostolok Cselekedetei 26, 2)

  • fõképp azért, mert te ismered a zsidók szokásait és vitás kérdéseit. Kérlek, hallgass meg türelmesen! (Apostolok Cselekedetei 26, 3)

  • Ám ennek teljesedését tizenkét törzsünk is reméli, ha hûségesen szolgál az Istennek, éjjel-nappal. Emiatt a remény miatt vádolnak a zsidók, király! (Apostolok Cselekedetei 26, 7)

  • Ezért fogtak el a zsidók a templomban, és ezért voltak rajta, hogy megöljenek. (Apostolok Cselekedetei 26, 21)

  • A zsidók azonban tiltakoztak, így kénytelen voltam a császárhoz föllebbezni, de nem azért, mintha népemet akarnám vádolni. (Apostolok Cselekedetei 28, 19)

  • Hogy áll tehát a dolog? Különbek vagyunk náluk? Egyáltalán nem. Az imént bizonyítottuk ugyanis, hogy a zsidók és a pogányok mind alá vannak vetve a bûnnek, (Rómaiaknak írt levél 3, 9)

  • Ilyeneknek hívott meg bennünket, nemcsak a zsidók, hanem a pogányok közül is, (Rómaiaknak írt levél 9, 24)

  • A zsidók csodajeleket kívánnak, a görögök bölcsességet követelnek, (Korintusiaknak írt I. levél 1, 22)

  • a meghívottaknak azonban, akár zsidók, akár görögök: Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége. (Korintusiaknak írt I. levél 1, 24)

  • A zsidók elõtt zsidóvá váltam, hogy megnyerjem a zsidókat. A törvény alá rendeltek között a törvény alárendeltje lettem - noha magam nem vagyok a törvénynek alárendelve -, csak hogy megnyerjem azokat, akik a törvény alárendeltjei. (Korintusiaknak írt I. levél 9, 20)

  • Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk a keresztséggel: akár zsidók, akár pogányok, akár rabszolgák, akár szabadok. Mindannyiunkat egy Lélek itatott át. (Korintusiaknak írt I. levél 12, 13)

  • Zsidók õk? Én is. Izrael fiai? Én is. Ábrahám leszármazottai? Én is. (Korintusiaknak írt II. levél 11, 22)


“O Santo Rosário é a arma daqueles que querem vencer todas as batalhas.” São Padre Pio de Pietrelcina