pronađen 85 Rezultati za: Lud

  • Akkor a nép Mózeshez fordult, Mózes pedig közbenjárt értük az Úrnál. Erre a tûz kialudt. (Számok könyve 11, 2)

  • Így szólt hozzá Sziszera: "Kérlek, adj egy kis vizet, mert szomjas vagyok." Megnyitotta hát a tömlõt, amelyben aludttej volt, inni adott neki, aztán újra betakarta. (Bírák könyve 4, 19)

  • Ám Jáel, Héber felesége fogott egy sátorcöveket, a kezébe meg vett egy kalapácsot, csendesen mellé osont, a cöveket a halántékába verte, úgyhogy odaszegezte a földhöz. A fáradtságtól ugyanis mélyen aludt. Így halt meg. (Bírák könyve 4, 21)

  • Sámson éjfélig aludt, éjfélkor fölkelt, fogta a város kapujának szárnyait, a két ajtófélfát a pántokkal együtt kirántotta, vállára vette és elvitte a Hebronra nézõ hegy tetejére és ott letette. (Bírák könyve 16, 3)

  • Az egyik nap mégis történt, hogy Éli a szokott helyén aludt. A szeme már kezdett gyengülni, nem sokat látott. (Sámuel I. könyve 3, 2)

  • Isten lámpája még nem aludt ki. Sámuel az Úr templomában aludt, ahol az Isten ládája állt. (Sámuel I. könyve 3, 3)

  • Azután odafutott Élihez, és azt mondta: "Itt vagyok, hívtál." Az ezt válaszolta: "Nem hívtalak, feküdj le és aludj." Elment és lefeküdt aludni. (Sámuel I. könyve 3, 5)

  • Az Úr azonban újra szólította: "Sámuel!" És Sámuel fölkelt, odament Élihez és azt mondta: "Itt vagyok, hívtál." Ez azt felelte: "Nem hívtalak, fiam, feküdj le és aludj!" (Sámuel I. könyve 3, 6)

  • Ezért azt mondta Éli Sámuelnek: "Menj, feküdj le és aludj, aztán ha valaki szólít, így válaszolj: Beszélj, Uram, szolgád figyel!" Sámuel elment és nyugovóra tért a helyén. (Sámuel I. könyve 3, 9)

  • Erre Dávid elindult, és elment arra a helyre, ahol Saul táborozott. Dávid megnézte a helyet, ahol Saul és seregének a vezére, Ner fia, Abner aludt; Saul a táborban aludt, és a csapat körülötte tanyázott. (Sámuel I. könyve 26, 5)

  • Így Dávid és Abisáj éjszaka megközelítették a csapatot. Sault alva találták a táborban - a lándzsája a fejénél a földbe szúrva. Abner és a csapat körülötte aludt. (Sámuel I. könyve 26, 7)

  • Ezzel Dávid fogta Saul feje mellõl a lándzsát meg a vizeskorsót, és elosontak anélkül, hogy valaki látta vagy észrevette, vagy pedig fölébredt volna. Mindnyájan aludtak, mert az Úr mély álmot bocsátott rájuk. (Sámuel I. könyve 26, 12)


“Que Nossa Mãe do Céu tenha piedade de nós e com um olhar maternal levante-nos, purifique-nos e eleve-nos a Deus.” São Padre Pio de Pietrelcina