Mosaico decorativo

pronađen 2036 Rezultati za: Izrael Emberei

  • Akkor Ámosz fia, Izajás elküldött Hiszkijához és azt üzente: "Ezt mondja az Úr, Izrael Istene: Meghallgattalak, amikor Asszíria királya, Szancherib miatt hozzám imádkoztál. (Királyok II. könyve 19, 20)

  • Kit káromoltál, kit gyaláztál? Ki ellen hangoskodtál, s emelted föl gõgös tekinteted? Izrael Szentje ellen! (Királyok II. könyve 19, 22)

  • Azt tette, ami gonosznak számít az Úr szemében: azoknak a népeknek iszonyatos tetteit követte, amelyeket az Úr elûzött Izrael fiai elõl. (Királyok II. könyve 21, 2)

  • Újra fölépítette a magaslati helyeket, amelyeket atyja, Hiszkija lerombolt, oltárokat emelt Baalnak, oszlopokat emelt, mint Izrael királya, Acháb; imádta az ég egész seregét és szolgált nekik. (Királyok II. könyve 21, 3)

  • Sõt, még bálványt is csináltatott az oszlopra és az Úr templomában állította fel, pedig az Úr megmondta Dávidnak és Salamonnak: "Ebben a templomban szerzek hajlékot nevemnek, örökre, és Jeruzsálemben, amelyet Izrael törzsei közül kiválasztottam. (Királyok II. könyve 21, 7)

  • Nem engedem, hogy Izrael lába elhagyja a földet, amelyet atyáidnak adtam, ha hûségesen aszerint élnek, amint meghagytam nekik, a törvény szerint, amelyet szolgám, Mózes szabott nekik." (Királyok II. könyve 21, 8)

  • De nem hallgattak rá, és Manassze annyira tévútra vezette õket, hogy nagyobb gonoszságokat mûveltek, mint azok a népek, amelyeket az Úr kiirtott Izrael fiai elõl. (Királyok II. könyve 21, 9)

  • azért azt mondja az Úr, Izrael Istene: Bizony, szerencsétlenséget hozok Jeruzsálemre és Júdára, úgyhogy akik hallanak felõle, zúgni fog tõle mindkét fülük. (Királyok II. könyve 21, 12)

  • Õ azt mondta nekik: "Ezt mondja az Úr, Izrael Istene: Jelentsétek annak a férfinak, aki ide küldött benneteket: (Királyok II. könyve 22, 15)

  • Júda királyának azonban, aki ideküldött benneteket megkérdezni az Urat, mondjátok meg: Ezt mondja az Úr, Izrael Istene: A szavak, amelyeket hallottál... (Királyok II. könyve 22, 18)

  • A Jeruzsálemtõl keletre, az Olajfák-hegyétõl délre álló magaslati helyeket, amelyeket Salamon, Izrael királya a szidóniak szörnyének, Aserának tiszteletére és Kamosnak, a moabiták szörnyének tiszteletére és Milkomnak, az ammoniták szörnyének tiszteletére emelt, a király tisztátalanná tette. (Királyok II. könyve 23, 13)

  • Jozija azokat a magaslati szentélyeket is eltávolította Szamaria városaiból, amelyeket Izrael királyai emeltek, hogy az Urat ingereljék, ugyanúgy elbánt velük, mint Bételben az oltárral. (Királyok II. könyve 23, 19)


"A maior caridade é aquela que arranca as pessoas vencidas pelo demônio, a fim de ganhá-las para Cristo." São Padre Pio de Pietrelcina