pronađen 2903 Rezultati za: Isten és Ember
Isten, Urunk Jézus Atyja, aki mindenkor áldott, tudja, hogy nem hazudom. (Korintusiaknak írt II. levél 11, 31)
Tudok egy emberrõl Krisztusban, aki tizennégy évvel ezelõtt - testben-e, nem tudom, testetlenül-e, nem tudom, csak az Isten tudja - elragadtatott a harmadik égig. (Korintusiaknak írt II. levél 12, 2)
És tudom, hogy ez az ember - testben-e vagy testetlenül, nem tudom, csak az Isten tudja - (Korintusiaknak írt II. levél 12, 3)
Megint azt hihetitek, hogy mentegetõzünk elõttetek, pedig Isten színe elõtt Krisztusban beszélünk, mégpedig mindent a ti épülésetekre, szeretteim. (Korintusiaknak írt II. levél 12, 19)
hogy amikor újra odajutok, Isten meg ne alázzon nálatok, és ne kelljen siratnom azokat, akik vétkeztek, s nem tartottak bûnbánatot az elkövetett tisztátalanság, erkölcstelenség és kicsapongás miatt. (Korintusiaknak írt II. levél 12, 21)
Gyöngeségében ugyan megfeszítették, de Isten erejébõl él. Mi is gyöngék vagyunk benne, de vele együtt élünk, és ezt be is bizonyítjuk azzal az erõvel, amelyet Isten veletek szemben ad. (Korintusiaknak írt II. levél 13, 4)
Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal! (Korintusiaknak írt II. levél 13, 13)
Pál, aki nem emberektõl, nem is ember által, hanem Jézus Krisztus, és az õt a halálából föltámasztó Atyaisten által apostol, (Galatáknak írt levél 1, 1)
jóllehet nincs más, legföljebb néhány ember akad, aki megzavar titeket, és igyekszik elferdíteni Krisztus evangéliumát. (Galatáknak írt levél 1, 7)
Hallhattátok már, hogy azelõtt, még mint zsidó, milyen magatartást tanúsítottam: könyörtelenül üldöztem az Isten egyházát és a romlására törtem. (Galatáknak írt levél 1, 13)
Amit itt írok, Isten elõtt mondom, nem hazugság. (Galatáknak írt levél 1, 20)
Azok, akiknek tekintélyük volt - hogy azelõtt milyenek voltak, nekem mindegy, az Isten nem nézi a személyt -, a tekintély birtokosai semmire sem köteleztek. (Galatáknak írt levél 2, 6)