pronađen 1624 Rezultati za: Bor
Amikor tehát ezek a leprások a tábor széléhez értek, bementek az egyik sátorba, ettek, ittak, elvitték onnan az ezüstöt, aranyat meg a ruhát, majd elmentek elásni. Aztán újra visszatértek, bementek egy másik sátorba, azt is kifosztották és elmentek elásni. (Királyok II. könyve 7, 8)
El is mentek, megszólították a város õreit és hírül adták nekik: "Elmentünk az arám táborba, de nem láttunk és nem hallottunk embert. A lovak ott állnak megkötve, és a szamarak is megkötve. Sátraik szintén úgy vannak, ahogy voltak." (Királyok II. könyve 7, 10)
A király éjszaka fölkelt és így szólt szolgáihoz: "Megmondom én nektek, mit terveznek ellenünk az arámok. Tudják, hogy éhínségben szenvedünk. Ezért kivonultak a táborból, hogy a határban elrejtõzzenek. Közben így gondolkodnak: Ha kijönnek a városból, élve elfogjuk õket és behatolunk a városba." (Királyok II. könyve 7, 12)
Erre a nép kivonult és kifosztotta az arám tábort. És egy szea lisztláng egy sékelbe került és két szea árpa szintén egy sékelbe, amint az Úr mondta. (Királyok II. könyve 7, 16)
Másnap azonban történt, hogy fogta a takarót, vízbe mártotta és az arcára borította. Benhadad meghalt, és Hazael lett helyette a király. (Királyok II. könyve 8, 15)
hanem Nebat fiának Jerobeámnak bûneivel, amelyekbe az Izraelt is belevitte, tudniillik a bételi aranyborjakkal meg Dánnal nem hagyott fel. (Királyok II. könyve 10, 29)
Joás történetének többi részét, amiket végbevitt, gyõzelmeit és Júda királyával, Amacjával viselt háborúját, mind följegyezték Izrael királyai történetének könyvében. (Királyok II. könyve 13, 12)
Joachász fia, Joás újra visszavette Hazael fiától, Benhadadtól azokat a városokat, amelyeket az atyjától, Joachásztól a háborúban elfoglalt. Háromszor gyõzött fölötte Joás, s így visszaszerezte Izrael városait. (Királyok II. könyve 13, 25)
Joás történetének többi részét, amit végbevitt, gyõzelmeit, s hogy mint viselt háborút Júda királya, Amacja ellen, mind följegyezték Izrael királyai történetének könyvében. (Királyok II. könyve 14, 15)
Jerobeám történetének többi részét, amit csak végbevitt, gyõzelmeit, hogyan háborúskodott, s hogyan... - ezeket mind följegyezték Izrael királyai történetének könyvében. (Királyok II. könyve 14, 28)
De Asszíria királya fölfedezte Hósea egy pártütését. Követet küldött ugyanis Egyiptom királyához, Szóhoz, s nem küldte meg tovább minden esztendõben az adót Asszíria királyának. Ezért Asszíria királya elfogatta és börtönbe vetette. (Királyok II. könyve 17, 4)
Hósea 9. esztendejében Asszíria királya bevette Szamariát és fogságba hurcolta Izraelt Asszíriába; Halachban, Gozan egyik folyója, a Habor mellé, valamint Média városaiba telepítette õket. (Királyok II. könyve 17, 6)