Mosaico decorativo

pronađen 14985 Rezultati za: őr

  • igaz, nem az egész népnek, hanem csak az Istentõl elõre kijelölt tanúknak, vagyis nekünk, akik ettünk és ittunk vele halálából való feltámadása után. (Apostolok Cselekedetei 10, 41)

  • Amikor Péter visszatért Jeruzsálembe, a zsidók közül némelyek szemrehányást tettek neki: (Apostolok Cselekedetei 11, 2)

  • "Körülmetéletlen emberek házában jártál, és ettél velük." (Apostolok Cselekedetei 11, 3)

  • Péter hozzáfogott, és sorjában elbeszélte nekik a történteket: (Apostolok Cselekedetei 11, 4)

  • Amikor jól szemügyre vettem, szárazföldi négylábúakat, vadakat, csúszómászókat és égi madarakat láttam benne. (Apostolok Cselekedetei 11, 6)

  • Másodszor is megszólított az égi hang: Amit az Isten tisztává tett, azt te ne tartsd közönségesnek. (Apostolok Cselekedetei 11, 9)

  • Ez háromszor megismétlõdött, aztán az egész fölemelkedett újra az égbe. (Apostolok Cselekedetei 11, 10)

  • Eszembe jutottak az Úr szavai, amikor mondta: János csak vízzel keresztelt, de ti a Szentlélekben fogtok megkeresztelkedni. (Apostolok Cselekedetei 11, 16)

  • Ha tehát az Isten ugyanazt az ajándékot adta nekik is, mint nekünk, akik hiszünk Jézus Krisztusban, ki vagyok én, hogy akadályt gördítsek az Isten útjába?" (Apostolok Cselekedetei 11, 17)

  • Akik az István miatt kitört üldözés elõl szétszéledtek, eljutottak egészen Föníciáig, Ciprusig és Antióchiáig, az evangéliumot azonban csak a zsidóknak hirdették. (Apostolok Cselekedetei 11, 19)

  • De akadt köztük ciprusi és kirenei férfi is, s ezek Antióchiába eljutva a görögökkel is szóba álltak: hirdették nekik az Úr Jézust. (Apostolok Cselekedetei 11, 20)

  • Amikor megérkezett és látta az Isten kegyelmét, boldog volt és mindenkit buzdított, hogy ragaszkodjék az Úrhoz szíve mélyébõl. (Apostolok Cselekedetei 11, 23)


"Deus quer que as suas misérias sejam o trono da Sua misericórdia." São Padre Pio de Pietrelcina